verstani alapfogalmak.

Verstani alapfogalmak

(Kovács- Szerdahelyi: Irodalomelméleti alapfogalmak című könyve alapján /Tankönyvkiadó Bp., 1980)

Ritmus: vmely jelenség időben vagy térben való rendszeres ismétlődése.

A szöveg hangformájának azon egységei, amelyek ritmikai szempontból figyelembe vehetők, a kisebb egységtől a nagyobb felé haladva a következők: szótag, szó, tagmondat, mondat.

Versritmus: megkülönböztető sajátossága az, hogy a szótagok szintjéig rendezi ritmikussá a szöveget, így a ritmusa feltűnő lüktetéssel rendelkezik. Valamennyi versrendszer alapegysége a szótag.

Időtartamra épülő versrendszerek:

A, Szótagszámláló verselés: Ennek egyetlen szilárd megkötése, hogy a vers szövegének szótagszáma sorról sorra állandó, illetve periodikusan változó legyen. Az egyes sorokat a sormetszetek (olyan helyek, ahol mindig szóvég és szókezdet találkozik) tagolhatják kisebb ütemrészekre. Az alapritmust ugyancsak periodikusan visszatérő rímek is fokozhatják.

B, Időmértékes verselés: ritmusát a rövid és a hosszú szótagok szabályos váltakozása adja.

Azokban a nyelvrendszerekben terjedt el, amelyeknek hangrendszere egyrészt világos különbséget tesz rövid és hosszú magánhangzók között, másrészt, amelyekben közepesen gyakoriak a mássalhangzó-torlódások. (ókori görög, latin, arab, perzsa, lett, észt, magyar). Az ilyen nyelvekben megvan a lehetőség, hogy a rövid és hosszú szótagok szabályos váltakozása legyen a ritmus alapja.

Rövid a szótag (u), ha rövid magánhangzó után egy mássalhangzó áll.

Hosszú a szótag (-), ha hosszú a magánhangzó vagy a rövid magánhangzó után kettő v több mássalhangzó áll.

Hangsúlyos verselés: Ritmusának alapja a hangsúly. Ritmusát a hangsúlyos és hangsúlytalan szótagok szabályos váltakozása adja. Minden szóban csak egy hangsúlyos szótag lehet, a többi általában hangsúlytalan vagy kevesebb nyomatékkal képzett.

Magyaros verselés: vagy „tagoló vers” – a mai formák változatai történetileg a népdalszövegekből ill. a költészet régi, énekelt formáiból alakultak ki. Az un. „tagoló vers” elképzelés lényege, hogy a magyar verselésben a hangsúlynak és a szótagszámnak különösen meghatározó szerepe nincsen. Valójában az énekverset egészen más ritmikai törvény jellemzi, mint a szavalt versét. A magyarosnak nevezett formák kötött szótagszámúak, mivel a magyarban minden szó első szótagja hangsúlyos, a sormetszetek után hangsúlyos szótag áll. E verselés számos más, kötött hangsúlyos nyelvben is megtalálható, pl. finn, észt, - ahol a magyarhoz hasonlóan minden első szótag hangsúlyos.

A szabad vers: jellegzetessége, hogy kötetlen ritmusú, nincs sorról sorra szabályosan ismétlődő ritmusszabálya, hanem következetes alkalmazás nélkül bukkannak fel benne hangsúlyos ütemek, időmértékes verslábak. Más értelmezés szerint: a szabad vers megtévesztő elnevezése ellenére nem vers, hanem versszerű sortagozással tördelt prózaköltemény.

Szimultán ritmus: Azon nyelvek költészetében, amelyek többféle versrendszer megvalósítására alkalmasak, gyakran fellelhető a szimultán ritmusnak nevezett jelenség, az olyan ritmus, amely eltérő ritmuselveket alkalmaz egyazon szövegben. E jelenség lehet törvényszerű-, pl. az arab nyelvben, vagy költői lelemény, mint a magyarban.

A ritmus egységei:

A versritmus alapegysége a szótag, s ebből épülnek fel a nagyobb egységek. Az ilyen szótagcsoportot nevezzük az időmértékes versrendszerben verslábaknak, a hangsúlyos versrendszerekben ütemnek.

Az ütemekből ill. verslábakból épülnek fel az egyes verssorok, amelyeknek jellegét a bennük szereplő ütemek – lábak minősége és száma határozza meg.

Régebben szabálynak tekintették, hogy a verssorok vége egyben mindig mondat- ill. tagmondat végén legyen, de már az ókori klasszikus költészetben is előfordult, ma pedig természetesnek tartott szokás az egyik sorból a másikba átmenő enjambement, magyarul áthajlás.

A versképletben az ütemek- lábak határait függőleges vonallal jelöljük, pl.

u  - /    u – /   u - /   u -

Ki áll amott a szirttetőn?

Az ütemeknek – lábaknak nem kell egybeesniük a szóhatárokkal, szavakat is kettévághatnak.

A sor ritmusát erőteljesebbé teheti, ha szabályszerűen ismétlődő jelleggel, megszabott számú szótag után mindig szóhatár (tehát egy szó vége és egy másik szó kezdete) következik, s az így bekövetkező szünetek is hozzájárulnak a szöveg ritmikus tagolásához. Ezeket a szüneteket nevezzük sormetszeteknek.

  x’ x x  //  x’ x x 

Szeretnék szántani

  x’ x x  //  x’ x x  //

Hat ökröt hajtani

Az időmértékes verselésben cezúrának nevezik azt a sormetszetet, amelyik a verslábat kettévágja, jele: //, míg a dierézis a verslábak határán helyezkedik el.

A rím meghatározott ritmikai szakaszok (sorok, félsorok, sormetszet, ütem) határpontján (végén vagy kezdetén) álló hangcsoportok összecsengése.

Záróhangoknál: végrím, kezdőhangoknál: alliteráció (előrím, betűrím), verssor belsejében: belső rím. A távoli rímek csoportjába sorolható a refrén.

Hanganyag szempontjából a rímnek két változata van:

tiszta rím (pontos hangegyezés: mghzók és mshzók), a régebbi irodalomban gyakori volt az önrím: vmely szónak önmagával való rímeltetése pl. vala, később a ragrím és a képzőrím pl: kecsegtetsz-csepegtetsz,  és asszonánc (általában a magánhangzók egyezésén alapul)pl. halom- falon. Az asszonáncnak számos játékos változata van, pl. merény- remény.

Tágabb értelemben kancsal rímnek nevezik, melyben a magas és mély mghzók mintegy kacsintanak egymásra: kajszin- tejszín. A kínrím játék a rímmel: pl. Bagaméri- maga méri.

Valamely strófa, versforma, költemény rímeinek elhelyezkedését rímképlet segítségével szoktuk megadni. Azonos betűvel jelöljük az egymással rímelő sorokat, a nem rímelő sorokat pedig X-el.

Páros rím: aabb, keresztrím: abab, ölelkező rím: abba

Az időmértékes verselés formái:

A legkisebb időegység a mora (u), ami egy rövid szótag ejtésének idejével egyenlő.

A hosszú szótag (-) értéke általában két mora.

Az időmértékes verssor verslábakra tagolódik.

Kétmorás versláb: a pyrrichius (u u)

A leggyakrabban használt 3 morás verslábak: jambus (u -), trocheus (- u)

4 morások: anapesztus (u u - ), daktilus (- u u ), spondeus (- - )

Ritkábban előforduló verslábak: choriambus (- u u - ), ionicus a minore (u u  - - ),

ionicus a maiore ( - - u u ), tribrachys (u u u ), antipastus ( u - - u )

A verslábak nyomatéka (ictus) a hosszú szótagra esik.

A versláb nyomatékos része az arszisz, nyomaték nélküli része a theszisz.

A hosszú szótaggal kezdődő versláb ritmusa ereszkedő (pl. trocheus, daktilus), ha rövid szótaggal kezdődik a versláb, akkor emelkedő ritmusú (pl. jambus, anapesztus). Ennek megfelelően ereszkedő verslábakból ereszkedő lejtésű verssor épül, emelkedő verslábakból pedig emelkedő lejtésű verssor.

A jambusokból és trocheusokból álló sorok verslábait párosával szokták számolni, így jönnek létre a dipodiák vagy metronok.

Két jambikus vagy trocheikus dipodia a dimeter, három dipodia a trimeter, négy dipodia a tetrameter.

                       

A változó ritmusú sorfajokban (poliritmikus formák), a verslábak száma kötött, de belső kialakításuk – bizonyos szabályoknak megfelelően – változó lehet. Pl. a hexameter első négy verslábának mindegyike lehet daktilus is, spondeus is.

Az állandó ritmusú sorfajokban (monoritmikus formák) az egyes verslábak ritmikus elrendezése általában szintén kötött, így pl. az adoniszi sor első verslába mindig daktilus, a második többnyire trocheus.

Változó ritmusú sorfajok:

Hexameter: daktilikus lejtésű, hat verslábból áll, az ötödiknek daktilusnak kell lennie, az első négy daktilus vagy spondeus, az utolsó versláb pedig trocheus vagy spondeus.

A daktilusok és spondeusok váltakozása szerint a hexameternek 32 változata lehet.

Pl:

-          u u  / -  - /  -  //   - / -   u  u // - u u  / - -

Régi dicsőségünk, hol késel az éji homályban? (Vörösmarty)

           

Pentameter: neve szerint „ötméret”, valójában hat verslábból álló sor, melyben a 3. és a 6. versláb csonka:  két időrésznyi szünet tölti ki a hiányzó thesziszt.

Pl:

-          u  u  / -   u  u / - -^ // -   u   u / -    u   u / -  -^            Régi kor árnya felé      visszamerengni mit ér? (Kölcsey)

                                                                                                   

Állandó ritmusú sorfajok:

Szapphói sor: ereszkedő lejtésű, 5 trocheusból áll, melyből a 2. helyére rendszerint spondeus kerül.

Pl.:

-          u / -     u / - // u    u / -    u /-   -

Partra szállottam, levonom vitorlám (Berzsenyi)

Adoniszi sor: első verslába daktilus, a második spondeus vagy trocheus.

Pl:       - u u   / - u

           Izzada orcám

Alkaioszi sorok: lehetnek emelkedő vagy ereszkedő lejtésűek.

Pl: alkaioszi tizenegyes vagy nagy alkaioszi sor, emelkedő lejtésű, a harmadik verslábat sormetszet vágja ketté:

u    –      /u   -    / - //    -  / u    u   - / u - 

De jaj, csak így jár   minden az ég alatt!     (Berzsenyi)

Aszklépiadészi sor: a kis aszklépiadészi sor ereszkedő lejtésű, 6 trocheusból áll, a 3. és a 6. gyönge ízét szünet tölti ki.

Pl.:                        -    - /    -   u  u /-   // - u  u /  -  u / -

    Zúg immár Boreás a Kemenes fölött,    (Berzsenyi)

Strófaszerkezetek:

Sokféle strófaszerkezet van az antik időmértékes verselésben, a fentiekből pl. szapphói strófa, alkaioszi strófa, aszklépiadészi strófa. (lsd tankönyvben)

A leoninus: szűkebb értelemben ritmikus disztichon, tágabb értelemben mindenféle rímes antik időmértékes vers. Általában a sor közepe tája és a sor vége rímel.

Pl.:

            -    u u / -    - /   -       u u / -   u       u / -   u u / -    -

A mai nap jármát, s odahagytam az emberi lármát. (Csokonai)

A pentameterben a sormetszet előtti félsor vége rímel a sorvéggel.

Pl.:

            -      u    u / - u u / - ^ // - u u / – u u / - ^

            Hallgat az esteli táj,     ballag a kései nyáj.     (Babits)