Babits Mihály (1883–1941)
I. Pályakezdése és első költői korszakának jellemzői (1908–14)
Nemes Nagy Ágnes szerint a századelőn két nagy hatású költői indulás formálta a magyar líra fejlődéstörténetét: Ady, aki másként látta a magyar valóságot és máshogyan ábrázolta azt, és Babits, aki másról szólt, mint a megszokott és másként is ábrázolt.
Az induló Babits célkitűzése kettős:
Nemes Nagy Ágnes szerint a századelőn két nagy hatású költői indulás formálta a magyar líra fejlődéstörténetét: Ady, aki másként látta a magyar valóságot és máshogyan ábrázolta azt, és Babits, aki másról szólt, mint a megszokott és másként is ábrázolt.
Az induló Babits célkitűzése kettős:
a.) Filozofikussá, bölcseleti érvényűvé tenni költészetét.
Babits kezdetben filozófusnak is készül, s csak a fogarasi évek alatt dönt az “örök költészet” mellett. Döntését segíthette a századforduló pezsgő magyar filozófiai élete (Hanák Péter: Az elfelejtett reneszánsz); ekkoriban indul a klasszikus és kortárs filozófusok magyarra ültetése, többek között az unokatestvér Dienes Valéria közreműködésével. Az induló Babitsnak még nincs kedvenc filozófusa vagy filozófiai korszaka (csak a második kötetben erősödik fel Bergson hatása), mivel a létezés egésze érdekli, szinte az egész filozófiatörténetre – a preszókratikusoktól a középkori bölcselőkön át, az angol empiristáktól Schopenhauer és Nietzschén keresztül Francis Jamesig és Bergsonig – kiterjed érdeklődése.
Minden újítás a hagyomány újragondolását is jelenti egyben. Babits új tájékozódási pontot jelöl ki a maga számára a magyar líratörténetben. ‘Az ifjú Vörösmarty’ illetve ‘A férfi Vörösmarty’ című nagy hatású esszétanulmányaiban azonosul a XIX. századi költőelőd legfontosabbnak vélt jellemzőjével: “Vörösmarty minden sorából az egyetemesre nyílik rálátás”. ‘Petőfi és Arany’ című, némileg pamfletszerű esszéjében Petőfit a magyarok legnagyobb költőjének, Aranyt a legnagyobb magyar költőnek nevezi. Az előbbi “nyárspolgár a zseni álarcában”, az utóbbi “zseni a nyárspolgár álarcában” (a későbbiekben árnyalta Petőfi-képét). Aranyban a bölcselkedő, az egyéni sorsproblémákat egyetemes szinten megfogalmazó költőt kedveli.
Babits kezdetben filozófusnak is készül, s csak a fogarasi évek alatt dönt az “örök költészet” mellett. Döntését segíthette a századforduló pezsgő magyar filozófiai élete (Hanák Péter: Az elfelejtett reneszánsz); ekkoriban indul a klasszikus és kortárs filozófusok magyarra ültetése, többek között az unokatestvér Dienes Valéria közreműködésével. Az induló Babitsnak még nincs kedvenc filozófusa vagy filozófiai korszaka (csak a második kötetben erősödik fel Bergson hatása), mivel a létezés egésze érdekli, szinte az egész filozófiatörténetre – a preszókratikusoktól a középkori bölcselőkön át, az angol empiristáktól Schopenhauer és Nietzschén keresztül Francis Jamesig és Bergsonig – kiterjed érdeklődése.
Minden újítás a hagyomány újragondolását is jelenti egyben. Babits új tájékozódási pontot jelöl ki a maga számára a magyar líratörténetben. ‘Az ifjú Vörösmarty’ illetve ‘A férfi Vörösmarty’ című nagy hatású esszétanulmányaiban azonosul a XIX. századi költőelőd legfontosabbnak vélt jellemzőjével: “Vörösmarty minden sorából az egyetemesre nyílik rálátás”. ‘Petőfi és Arany’ című, némileg pamfletszerű esszéjében Petőfit a magyarok legnagyobb költőjének, Aranyt a legnagyobb magyar költőnek nevezi. Az előbbi “nyárspolgár a zseni álarcában”, az utóbbi “zseni a nyárspolgár álarcában” (a későbbiekben árnyalta Petőfi-képét). Aranyban a bölcselkedő, az egyéni sorsproblémákat egyetemes szinten megfogalmazó költőt kedveli.
b.) Poétikai szempontból Babits túl akar lépni a romantikus énlírán, melynek lehetőségét a XIX. század második fele, illetve a századforduló magyar költészete véglegesen kimerített. A romantikus énlíra lényege, hogy a lírai én mint versszervező áll a költemény középpontjában, s áttétel nélkül, közvetlenül szólal meg. Babits többféle módon törekszik e vershelyzet megváltoztatására, illetve a lírai én kiiktatására. Az iker- vagy párversekben (pl.: Strófák a wartburgi dalnokversenyből) megkettőzi a lírai ént, a perszóna- vagy álarcversekben közvetítőt iktat a lírai én és az olvasó közé (pl.: Zrínyi Velencében, Aliscum éjhajú lánya), illetve teljesen kiiktatja a lírai ént az ún. tárgy-versekben. A törekvés tehát egy objektív, tárgyias költészet létrehozása. Ilyen szempontból a világirodalmi hagyományból nem elsősorban a francia szimbolistákat folytatja, hanem a Mallarmé, Rilke, T. S. Eliot, Ezra Pound nevével fémjelezhető objektív lírai törekvések folytatója, illetve velük párhuzamos alkotója.
1909-ben jelenik meg a ‘Levelek Iris koszorújából’ című kötete. A cím jelképes értelmű, s egyúttal a költői program kifejezője is. Iris az istenek követe, a szivárvány, a világ sokszínűségének szimbóluma; a levelek a versek, egy-egy, gyakran egymástól elütő szín hordozói, melyek nem önmagukban, hanem a kötet egészében tükrözik a sokszínűséget. A kötet három pillérre épül: a programadó nyitóvers az ‘In Horatium’; az időben legkorábban keletkezett ‘A lírikus epilógja’ zárja a kötetet, majd a kurzívval kiemelt ‘Húnyt szemmel’ – mely a kötet háromnegyed részénél helyezkedik el – a szecesszió életérzésének egyik legszebb magyar megnyilatkozása.
In Horatium (1904.):
A cím jelentése bár kettős: Horatius ellen illetve szellemében – a vers egésze az előbbit hitelesíti. A vers kultúr- illetve bölcselettörténeti alapját a hérakleitoszi és a horatiusi világfelfogás, illetve életelv adja. A kurzívval írt felütés Horatius egyik legnépszerűbb, ‘Odi profanum vulgus et arceo’ kezdetű ódájának szabad átköltése. A szellemi arisztokratizmus egyúttal össze is köti a horatiusi és hérakleitoszi világfelfogást, hogy aztán a későbbiekben egyértelműen szétváljanak. Babits az örökké változó, mindig megújuló világ eszméjét a preszókratikus görög filozófustól veszi át, versbe emelve annak talán leghíresebb gondolatát, a ‘pantha rei’-t (“Nem lépsz be kétszer egy patakba”). Hérakleitosz szerint a tűz és a víz a világ két princípiuma. Horatiust idézi a kikötő, az aranyos középszer gondolata. Az állandóság és a változás dialektikáját esztétikai–poétikai szinten a “szabad szolga” oximoron jelöli. Ennek szellemében a horatiusi gondolatokat elvető költemény a római költő kedvelt strófaszerkezetében, alkaioszi versszakban íródott, de a költői szabadság jegyében.
Messze... messze... (1907.):
Sokrétűen kapcsolódik a költői programhoz. Részint a magyar impresszionista stílus remeke, a nominális stílus lehetőségeinek ad absurdumig vitele. A versegész ily módon a maga leporellószerűségével nem csak az állókép jelleget hangsúlyozza, hanem mozgalmasságot is visz a versbe. Életérzését tekintve közel áll a szecesszió elvágyódás-kultuszához. A kötet egészét tekintve a világ sokszínűségét, gazdagságát hirdeti. Az utolsó strófa ezt állítja szembe az emberi megismerés korlátozott lehetőségeivel és voltával, hiszen – Goethét idézve – a személyiségnek világnyivá kéne tágítani önmagát, hogy befogadhassa a világot.
Sunt lacrimae rerum (1906.):
Az utalás Vergilius Aeneiséből való, és kapcsolódik a korai Babits tárgyköl- tészetéhez.
Az utalás Vergilius Aeneiséből való, és kapcsolódik a korai Babits tárgyköl- tészetéhez.
Anyám nevére (1906.)
Hegeso sírja (1907.)
Mozgófénykép (1907.):
Líratörténeti szempontból tudatosan Arany ‘A képmutogató’ című balladájának párverse. Melodrámát dolgoz fel mindkettő a kor populáris műfajában. Stilisztikai–poétikai szempontból a vers bravúrja, hogy nyelvi eszközökkel adja vissza a korai némafilm technikai lehetőségeit, a vágásokat, a különböző kameraállást, sőt, még a színhatásokat is. Filozófiai szempontból a vers Bergson filozófiájával mutat rokonságot – a ‘Teremtő fejlődés’ utolsó része a tudat mozgófényképes jellegéről szól. Ily módon a történet kapcsán az emberi tudat működési mechanizmusát is elénk tárja. (Babits első nagy hatású filozófiai tanulmányát ‘Bergson, a szabadító’ címmel írta, s az ő nevéhez fűződik a dur.e, a szubjektív idő ‘tartam’-ra fordítása.)
Líratörténeti szempontból tudatosan Arany ‘A képmutogató’ című balladájának párverse. Melodrámát dolgoz fel mindkettő a kor populáris műfajában. Stilisztikai–poétikai szempontból a vers bravúrja, hogy nyelvi eszközökkel adja vissza a korai némafilm technikai lehetőségeit, a vágásokat, a különböző kameraállást, sőt, még a színhatásokat is. Filozófiai szempontból a vers Bergson filozófiájával mutat rokonságot – a ‘Teremtő fejlődés’ utolsó része a tudat mozgófényképes jellegéről szól. Ily módon a történet kapcsán az emberi tudat működési mechanizmusát is elénk tárja. (Babits első nagy hatású filozófiai tanulmányát ‘Bergson, a szabadító’ címmel írta, s az ő nevéhez fűződik a dur.e, a szubjektív idő ‘tartam’-ra fordítása.)
Húnyt szemmel... (1906.)
Fekete ország (1906.):
A páratlan, a költészet határát súroló, de a világképbe illeszkedő monotónia valójában a ‘Himnusz Irishez’, illetve a ‘Messze... messze...’ ellenverse; az egyszínű, homogén világ rettenetét, emberidegen voltát fejezi ki.
A páratlan, a költészet határát súroló, de a világképbe illeszkedő monotónia valójában a ‘Himnusz Irishez’, illetve a ‘Messze... messze...’ ellenverse; az egyszínű, homogén világ rettenetét, emberidegen voltát fejezi ki.
A lírikus epilógja (1904.):
Nem összefoglalója a kötetnek, nem is ars poeticája, hanem egy újabb filozófiai–ismeretelméleti probléma megragadása: mi van akkor, ha egybeesik a megismerő alany és a megismerés tárgya, azaz az alany és a tárgy. A vers filozofikus jellegét erősítik a közismert toposzok. Schopenhauertől veszi át a bűvös kör, a vak dió metaforáját, Nietzsche Zarathustrájából való a vágy nyila és az ómega és alfa. Az önmagábazártság problémájához adekvát a versforma, a szonett.
Nem összefoglalója a kötetnek, nem is ars poeticája, hanem egy újabb filozófiai–ismeretelméleti probléma megragadása: mi van akkor, ha egybeesik a megismerő alany és a megismerés tárgya, azaz az alany és a tárgy. A vers filozofikus jellegét erősítik a közismert toposzok. Schopenhauertől veszi át a bűvös kör, a vak dió metaforáját, Nietzsche Zarathustrájából való a vágy nyila és az ómega és alfa. Az önmagábazártság problémájához adekvát a versforma, a szonett.
A ‘Herceg, hátha megjön a tél is!’ (1911.) kötet újdonsága Bergson filozófiájának, az életlendület elvének erőteljes jelentkezése, illetve a görögségélmény erősödése. Bergson felfogásában az élet öntudatlanul is célelvű, de a célhoz vezető út nem egyenes vonalú, hanem kiszámíthatatlanul szerteágazó, akadályokkal teli, mely akadályokkal ütközve az ember az életlendület által halad tovább.
Esti kérdés (1909.):
A hatalmas, retorikusan felépített, kérdésekkel tagolt, de meg nem szakított körmondat ismeretelméleti problémát vet fel: van-e oka, célja a világnak, a létezésnek; megismerhető-e ez az ok és cél. A verset záró fű-hasonlat, mely tudatosan ellenpontozza az előzőek nagyméretű látomását, már Kant ‘A tiszta ész kritikája’ című munkájában is szerepel. A vers látszólag a kérdések és nem a feleletek verse. A Danaida és a Sziszifusz képzet a világ értelmetlenségét sugallja, mint ahogy látszólag a zárósorok is. A nyitókép viszont a dajka-hasonlattal az abszurditást egy fölöttünk álló erő kegyelmével, gondoskodásával, szeretetével ellenpontozza.
Először jelenik meg a kései Babits világképének egyik fontos összetevője, a Szent Ágoston felfogásán alapuló kegyelemtan. A vers nagy részét a bergsoni öntudatlan emlékezés tételének költői megfogalmazása adja.
A hatalmas, retorikusan felépített, kérdésekkel tagolt, de meg nem szakított körmondat ismeretelméleti problémát vet fel: van-e oka, célja a világnak, a létezésnek; megismerhető-e ez az ok és cél. A verset záró fű-hasonlat, mely tudatosan ellenpontozza az előzőek nagyméretű látomását, már Kant ‘A tiszta ész kritikája’ című munkájában is szerepel. A vers látszólag a kérdések és nem a feleletek verse. A Danaida és a Sziszifusz képzet a világ értelmetlenségét sugallja, mint ahogy látszólag a zárósorok is. A nyitókép viszont a dajka-hasonlattal az abszurditást egy fölöttünk álló erő kegyelmével, gondoskodásával, szeretetével ellenpontozza.
Először jelenik meg a kései Babits világképének egyik fontos összetevője, a Szent Ágoston felfogásán alapuló kegyelemtan. A vers nagy részét a bergsoni öntudatlan emlékezés tételének költői megfogalmazása adja.
Arany Jánoshoz (1909.):
A költői programnak megfelelően hittétel a nem önfeltárulkozó lírikus mellett.
A költői programnak megfelelően hittétel a nem önfeltárulkozó lírikus mellett.
Klasszikus álmok (1909.)
A Danaidák (1909.):
A mitológiai történet az örök emberi szenvedés példája, s a büntetés értelmetlenségét és monotóniáját a verselési bravúrt adja vissza.
A mitológiai történet az örök emberi szenvedés példája, s a büntetés értelmetlenségét és monotóniáját a verselési bravúrt adja vissza.
Új leoninusok (1908.)
A Campagna éneke (1908.)
A ‘Recitativ’ kötet poétikai vagy eszmei szempontból nem hoz újat. Elsősorban a verselési lehetőségek további gazdagodása jellemzi.
Cigánydal (1911.):
A bergsoni életlendület tanának legszebb költői megfogalmazása. A megkötöttség nélküli szabadság, a látszólagos célnélküliségben is jelentős célképzet, a nehézségektől meg nem hátráló életfolyam dalszerűségében is ódikus megfogalmazása. Rendkívül bonyolult poétikai megoldást alkalmaz Babits: egyszerre tárva elénk a lírai én és a cigányasszony egymással párhuzamosan haladó tudatfolyamatát. Valójában csak az írásjelek révén különböztethetjük meg a kétféle megszólalást. József Attila vélhetően innen is merítette a ‘Tiszta szívvel’ ötletét.
A bergsoni életlendület tanának legszebb költői megfogalmazása. A megkötöttség nélküli szabadság, a látszólagos célnélküliségben is jelentős célképzet, a nehézségektől meg nem hátráló életfolyam dalszerűségében is ódikus megfogalmazása. Rendkívül bonyolult poétikai megoldást alkalmaz Babits: egyszerre tárva elénk a lírai én és a cigányasszony egymással párhuzamosan haladó tudatfolyamatát. Valójában csak az írásjelek révén különböztethetjük meg a kétféle megszólalást. József Attila vélhetően innen is merítette a ‘Tiszta szívvel’ ötletét.
Naiv ballada (1911.)
Szerenád (1910.)
Gretna Green (1906.):
Hangvétel, hangnem önmagukban tökéletes játékváltozatai különböző objektivizációs kísérletek.
Hangvétel, hangnem önmagukban tökéletes játékváltozatai különböző objektivizációs kísérletek.
Május huszonhárom Rákospalotán (1912.):
A világháborúig tartó időszakban a maga szenvedélyes hangvételével, közéletiségével kivételt jelent a költemény. Apropóját az 1912-es tragikus tüntetés, az ún. vérvörös csütörtök adta. A két részre tagolt költemény első felében a városperemi, újpesti idill nyugalma, változtathatatlannak tűnő jelenidejűsége kerül szembe a változás szükségességével. A második rész ideológiai szempontból bonyolult módon határolódik el – aktuális szinten a tüntetés szervezőitől és leverőitől is – a téveszméktől, nem tagadva azonban a változás szükségességét. Hatásosan él Babits a disztichon lehetőségeivel, mely egyszerre áraszthat nyugalmat, vagy mozgalmasságot, feszültséget.
A világháborúig tartó időszakban a maga szenvedélyes hangvételével, közéletiségével kivételt jelent a költemény. Apropóját az 1912-es tragikus tüntetés, az ún. vérvörös csütörtök adta. A két részre tagolt költemény első felében a városperemi, újpesti idill nyugalma, változtathatatlannak tűnő jelenidejűsége kerül szembe a változás szükségességével. A második rész ideológiai szempontból bonyolult módon határolódik el – aktuális szinten a tüntetés szervezőitől és leverőitől is – a téveszméktől, nem tagadva azonban a változás szükségességét. Hatásosan él Babits a disztichon lehetőségeivel, mely egyszerre áraszthat nyugalmat, vagy mozgalmasságot, feszültséget.
II. Babits háborúellenes költészete
Mint minden problémát, a háborúhoz való viszonyát is először bölcseleti szinten tisztázza Babits. Kant ‘Az örök béke’ című művéhez írt tanulmányában mutat rá a háborúnak erkölcsbölcseleti szinten embertelen voltára. Attól, hogy az örök béke a gyakorlatban nem, vagy nehezen valósítható meg, attól még az ember illetve az emberiség nem mondhat le ennek megvalósításáról. Az erkölcsi parancs mindig magasabb rendű a praxisnál, s nem függvénye a megvalósíthatóságnak.
Babits háborúellenes költészete kevésbé homogén, s bizonyos szempontból kevésbé jelentős, mint Adyé. A ’14–’15-ös verseket még a fiatal életek kiontásán érzett fájdalmas meghatottság és szomorúság hatja át (Fiatal katona, Miatyánk). A ‘Játszottam a kezével’ című verséért felséggyalázás címen perbe fogták. Valójában azonban a költemény nem a háború ellen íródott, hanem egy ősi toposzt felhasználó szerelmes vers. Babits a betegsége idején jegyezte föl Beszélgető füzeteibe, hogy “politikáról nem beszéltem, de mikor szükségét éreztem megszólaltam”. Kb. 1916-tól erősödik fel és válik egyértelművé költészetében a háborúellenesség. Kétféle magatartást is helyénvalónak tart: az egyik a kiáltás, mely túlharsogja a háború hangzavarát és a csöndet, mely éppen némaságával tüntet az artikulálatlan hangerő ellen.
Mint minden problémát, a háborúhoz való viszonyát is először bölcseleti szinten tisztázza Babits. Kant ‘Az örök béke’ című művéhez írt tanulmányában mutat rá a háborúnak erkölcsbölcseleti szinten embertelen voltára. Attól, hogy az örök béke a gyakorlatban nem, vagy nehezen valósítható meg, attól még az ember illetve az emberiség nem mondhat le ennek megvalósításáról. Az erkölcsi parancs mindig magasabb rendű a praxisnál, s nem függvénye a megvalósíthatóságnak.
Babits háborúellenes költészete kevésbé homogén, s bizonyos szempontból kevésbé jelentős, mint Adyé. A ’14–’15-ös verseket még a fiatal életek kiontásán érzett fájdalmas meghatottság és szomorúság hatja át (Fiatal katona, Miatyánk). A ‘Játszottam a kezével’ című verséért felséggyalázás címen perbe fogták. Valójában azonban a költemény nem a háború ellen íródott, hanem egy ősi toposzt felhasználó szerelmes vers. Babits a betegsége idején jegyezte föl Beszélgető füzeteibe, hogy “politikáról nem beszéltem, de mikor szükségét éreztem megszólaltam”. Kb. 1916-tól erősödik fel és válik egyértelművé költészetében a háborúellenesség. Kétféle magatartást is helyénvalónak tart: az egyik a kiáltás, mely túlharsogja a háború hangzavarát és a csöndet, mely éppen némaságával tüntet az artikulálatlan hangerő ellen.
Húsvét előtt (1916.):
Az emberi szó kimondásáig, az artikulációig való eljutás fizikai és lelki szempontból egyaránt gyötrelmes folyamatát tárja elénk a költemény. Ennek megfelelő a választott műfaj, mely Rába György értelmezésében dithürambosz, azaz extatikus állapotban előadott közösségi érvényű ének. A mai poétikai terminussal inkább rapszódiának nevezhetjük. A felfokozott lélekállapotot jelzik a vers ismétlődő fordulatai és toposzai. A folyamat hitelesen jut el a kettős zárlat népdalt idéző egyszerűségéhez. Szintén a Beszélgetőfüzetekben jegyzi meg Babits, hogy a kortársak nem figyeltek fel a vers egyértelmű és hangsúlyozott németellenességére. A mű egyik központi szervezőképe az ősi malom-metafora, mely a mindent felőrlő pokoli idő jelképe. Pontos a cím jelentése is, mely nem csupán arra utal, hogy a Zeneakadémián tartott Nyugat matinén tavasszal olvasta fel Babits, hanem jelképes értelemben az örök reményre is, arra, hogy a szenvedéstörténetet a feltámadás követi.
Az emberi szó kimondásáig, az artikulációig való eljutás fizikai és lelki szempontból egyaránt gyötrelmes folyamatát tárja elénk a költemény. Ennek megfelelő a választott műfaj, mely Rába György értelmezésében dithürambosz, azaz extatikus állapotban előadott közösségi érvényű ének. A mai poétikai terminussal inkább rapszódiának nevezhetjük. A felfokozott lélekállapotot jelzik a vers ismétlődő fordulatai és toposzai. A folyamat hitelesen jut el a kettős zárlat népdalt idéző egyszerűségéhez. Szintén a Beszélgetőfüzetekben jegyzi meg Babits, hogy a kortársak nem figyeltek fel a vers egyértelmű és hangsúlyozott németellenességére. A mű egyik központi szervezőképe az ősi malom-metafora, mely a mindent felőrlő pokoli idő jelképe. Pontos a cím jelentése is, mely nem csupán arra utal, hogy a Zeneakadémián tartott Nyugat matinén tavasszal olvasta fel Babits, hanem jelképes értelemben az örök reményre is, arra, hogy a szenvedéstörténetet a feltámadás követi.
Fortissimo (1917.):
Istenkáromlás címén fogták perbe, ezért Babits kénytelen volt értelmezni saját költeményét. A cím csak a “Süket! Süket!...” felkiáltásig értelmezi a verset, s eddig úgy is tűnik, hogy a világgal nem törődő Istent csak az egyre fokozódó hangerővel lehet elérni. A vers zárlatszerű önértelmezése azonban éppen ellenkező előjelt ad a címnek. Nem Isten fordult el az embertől, hanem az ember lépett ki az isteni és teremtett világ termékeny csöndjéből, s ennek tragikuma és következménye a háború és a zűrzavar.
Háborús anthológiák (1917.):
Kétféle költői magatartást különböztet meg. Az egyik – Arany balladájára is utalva – a kor hangját visszaadó, a mindig az aktuális “széljáráshoz” igazodó költő, akit a sás metaforával jellemez; a másik a csönddel tüntető, így tiltakozó poéta. A cím a háborús időben évente megjelenő költői antológiára utal.
Lehetséges magatartásformaként jelenik meg a háborús időkben a teremtménytudat vállalása, a napi eseményeken való túllépés igénye, a gondviselőre való ráhagyatkozás gesztusa.
Zsoltár gyermekhangra (1917.):
A kései versek legfontosabb motívumai előlegződnek a naiv tudatot imitáló költeményben. Részint az emberi és isteni világ különbözősége, a ‘Fortissimo’-ban is megjelenő süketség teremtő harmóniája, illetve a költő-szerep megfogalmazása: a költő médium, közvetítője a talán általa sem értett igéknek, de nem csak egyedüli közvetítő, hanem mint egy kórus tagja énekel.
A kései versek legfontosabb motívumai előlegződnek a naiv tudatot imitáló költeményben. Részint az emberi és isteni világ különbözősége, a ‘Fortissimo’-ban is megjelenő süketség teremtő harmóniája, illetve a költő-szerep megfogalmazása: a költő médium, közvetítője a talán általa sem értett igéknek, de nem csak egyedüli közvetítő, hanem mint egy kórus tagja énekel.
Zsoltár férfihangra (1918.):
Az érett Babits világképének legfontosabb mozzanatai jelentkeznek: szabadság és predestináció kettőssége, az egyéni, egyedi lét és a történelmi idő ellentéte, az önformálás, önalakítás szükségességének fel nem ismerése.
Az érett Babits világképének legfontosabb mozzanatai jelentkeznek: szabadság és predestináció kettőssége, az egyéni, egyedi lét és a történelmi idő ellentéte, az önformálás, önalakítás szükségességének fel nem ismerése.
III. Költészete a ’20-as években
Jellegzetesen katasztrófa utáni költészet. A háború, a Tanácsköztársaság, Trianon rettenete után jogosan vetődik föl részint a líra értelmetlenségének, a művészet céltalanságának gondolata, másrészt szükségszerűen át kell gondolni a szecesszió individuum-központú világképét. Éppen a tragédiák árnyékában válik nyilvánvalóvá a személyiségközpontúság tarthatatlansága, illetve válik kérdésessé az individuum központi helye és mérce jellege. A Babits által vállalt és kijelölt szerep az elzárkózásé. Ezt jelzi az 1925-ös ‘Sziget és tenger’ kötet címe is. Két jellegzetes motívum a sziget és a hegy, hegytető (A sziget nem elég magas, Hús-szigetek a kőtengerben, Hegytetőn, A gazda bekeríti házát, Hold próféta a hegyen). Az individuum problémájának meghaladása két szinten jelentkezik. Egyrészt a teremtménytudat felerősödéseként jelentkezik, a gazdára, a gondviselőre való ráhagyatkozás gesztusaként (Ádáz kutyám, Mint a kutya silány házában, Psychoanalysis Christiana); másrészt a kérdéseket egyetemesebb horizontba állítani (Örökkék ég a felhők mögött).
Jellegzetesen katasztrófa utáni költészet. A háború, a Tanácsköztársaság, Trianon rettenete után jogosan vetődik föl részint a líra értelmetlenségének, a művészet céltalanságának gondolata, másrészt szükségszerűen át kell gondolni a szecesszió individuum-központú világképét. Éppen a tragédiák árnyékában válik nyilvánvalóvá a személyiségközpontúság tarthatatlansága, illetve válik kérdésessé az individuum központi helye és mérce jellege. A Babits által vállalt és kijelölt szerep az elzárkózásé. Ezt jelzi az 1925-ös ‘Sziget és tenger’ kötet címe is. Két jellegzetes motívum a sziget és a hegy, hegytető (A sziget nem elég magas, Hús-szigetek a kőtengerben, Hegytetőn, A gazda bekeríti házát, Hold próféta a hegyen). Az individuum problémájának meghaladása két szinten jelentkezik. Egyrészt a teremtménytudat felerősödéseként jelentkezik, a gazdára, a gondviselőre való ráhagyatkozás gesztusaként (Ádáz kutyám, Mint a kutya silány házában, Psychoanalysis Christiana); másrészt a kérdéseket egyetemesebb horizontba állítani (Örökkék ég a felhők mögött).
Régen elzengtek Sappho napjai (1922.):
A ’20-as évek egyik programadó verse. A líra halála minden kataklizma után felmerül, Babits tehát közérzetet fejez ki, mikor úgy látja, hogy a háborús évek közéleti jellegű versei után a költészet “a kettes csöndbe menekül”.
A ’20-as évek egyik programadó verse. A líra halála minden kataklizma után felmerül, Babits tehát közérzetet fejez ki, mikor úgy látja, hogy a háborús évek közéleti jellegű versei után a költészet “a kettes csöndbe menekül”.
Könnyű dalt szeretnék írni a kedveshez (1923.)
Hegedűk hervatag szava...
“Szók, szók, ti pártütők”
“Szók, szók, ti pártütők”
A gazda bekeríti házát (1925.):
Az elzárkózás nem csupán kívülállást, távolságtartást jelent a világgal szemben, hanem az élet természetes rendjének és értékeinek őrzését is. Az élet és természet körforgása nem az élet abszurditásának kifejezője Babits számára, hanem a megújulás reményének hordozója is.
Az elzárkózás nem csupán kívülállást, távolságtartást jelent a világgal szemben, hanem az élet természetes rendjének és értékeinek őrzését is. Az élet és természet körforgása nem az élet abszurditásának kifejezője Babits számára, hanem a megújulás reményének hordozója is.
Ádáz kutyám
A hit paradoxonát fogalmazza meg Babits, mely problémát először Kierkegaard a ‘Félelem és reszketés’ című művében fogalmazta meg Ábrahám példáján keresztül. Ennek lényege, hogy ráhagyatkozunk valakire, akit nem ismerünk. A dán bölcselőnél ez a legmagasabb rendű magatartásforma, túl az esztétikai és etikai stádiumon.
A hit paradoxonát fogalmazza meg Babits, mely problémát először Kierkegaard a ‘Félelem és reszketés’ című művében fogalmazta meg Ábrahám példáján keresztül. Ennek lényege, hogy ráhagyatkozunk valakire, akit nem ismerünk. A dán bölcselőnél ez a legmagasabb rendű magatartásforma, túl az esztétikai és etikai stádiumon.
Psychoanalysis Christiana (1927.):
A kultúrtörténeti–művészettörténeti háttér a román–gótikus és a barokk művészet szembeállítása. A rájátszás egyúttal kétféle ember- és világkép szembeállítása is. Pontosabban az élethez illetve a halálhoz való kétféle viszony. Ennek lényege a külvilágnak való öntudatlan élet illetve önbecsapás, mely elfeledkezik arról, hogy az embernek számot kell adnia önmagáról, illetve a végesség tudatában a külvilág megítélésétől függetlenül alakítani, formálni, tökéletesíteni énünket.
A kultúrtörténeti–művészettörténeti háttér a román–gótikus és a barokk művészet szembeállítása. A rájátszás egyúttal kétféle ember- és világkép szembeállítása is. Pontosabban az élethez illetve a halálhoz való kétféle viszony. Ennek lényege a külvilágnak való öntudatlan élet illetve önbecsapás, mely elfeledkezik arról, hogy az embernek számot kell adnia önmagáról, illetve a végesség tudatában a külvilág megítélésétől függetlenül alakítani, formálni, tökéletesíteni énünket.
Örökkék ég a felhők mögött
Babits hitvallása azokat a katolikus értékeket veszi sorra, melyek megadják az emberhez méltó élet értelmét. A katolikus szó nem elsősorban vallási értelemben használatos, hanem egyetemes jelentésben. A cím sokféle áttételen keresztül Kant tanításának parafrázisa (“A csillagos ég fölöttem, az erkölcsi törvény bennem”). A gondolatsor kapcsolódik a magyar irodalomtörténet legjelentősebb tanítóinak és vallomástevőinek munkáihoz, elsősorban – ha személyesebben és összefogottabban is – Kölcsey Parainesiséhez. Nemcsak erkölcsi–világképi nézeteit veszi sorra, hanem számot vet addigi költészetével is.
Cigány a siralomházban (1926.):
Az első strófa az induló, a szecessziós, az “iparművészeti remekeket” alkotó Babits önjellemzése és önértékelése. A versek plaszticitását, személytelen tökéletességét, a lírai én kiiktatására tett kísérletét a bogár metafora érzékelteti. A második versszak a háborúellenes Babits, a ‘Fortissimo’, a ‘Húsvét előtt’ költője. A harmadik versszak a poétikai bizonytalanságot jelzi. Ezt követően a kor- és társadalomrajz, a nagyvárosi elidegenedés képe a schopenhaueri részvét-etikával ötvöződik. Babits átveszi a német filozófustól az emberekhez való viszonyulás legalapvetőbb törvényét: csak a részvét és együttérzés a helyes magatartás.
Az első strófa az induló, a szecessziós, az “iparművészeti remekeket” alkotó Babits önjellemzése és önértékelése. A versek plaszticitását, személytelen tökéletességét, a lírai én kiiktatására tett kísérletét a bogár metafora érzékelteti. A második versszak a háborúellenes Babits, a ‘Fortissimo’, a ‘Húsvét előtt’ költője. A harmadik versszak a poétikai bizonytalanságot jelzi. Ezt követően a kor- és társadalomrajz, a nagyvárosi elidegenedés képe a schopenhaueri részvét-etikával ötvöződik. Babits átveszi a német filozófustól az emberekhez való viszonyulás legalapvetőbb törvényét: csak a részvét és együttérzés a helyes magatartás.
IV. Költészete a ’30-as években
a.) A prófétaszerep megjelenése és megerősödése
A ’10-es években Babits – éppen Ady ellenében – utasította el határozottan magától a közéleti-küldetéses költő szerepét, az egyik jellemző magyar lírikusi feladatot. A ’20-as években már megjelennek – mint még többnyire elutasított szereplehetőségek – a próféták. A belső vívódástól sem mentes folyamatban – ha ellentmondásosan is – a vállalás válik meghatározóvá.
A ’10-es években Babits – éppen Ady ellenében – utasította el határozottan magától a közéleti-küldetéses költő szerepét, az egyik jellemző magyar lírikusi feladatot. A ’20-as években már megjelennek – mint még többnyire elutasított szereplehetőségek – a próféták. A belső vívódástól sem mentes folyamatban – ha ellentmondásosan is – a vállalás válik meghatározóvá.
Mint különös hírmondó... (1930.):
A fölütés paradoxona a vers egészében értelmeződik, s határozza meg Babits a próféta, a hírmondó feladatát. A civilizáció embere a második világ, a technokrácia és haszonelvűség közegében a nóvum utáni futás közben elfeledkezik a polgári világon túllépő, nem változó törvényekről. A három alappillér a szellem, a szerelem és a természet perspektivikusan reményt adó körforgása, mely hozzásegít, hogy túllássunk a mán. Nem véletlenül ragadja ki és teszi nyomatékossá a határozott névelő használatával József Attila a szellem és a szerelem kifejezéseket ‘Ars poetica’ című költeményében.
A fölütés paradoxona a vers egészében értelmeződik, s határozza meg Babits a próféta, a hírmondó feladatát. A civilizáció embere a második világ, a technokrácia és haszonelvűség közegében a nóvum utáni futás közben elfeledkezik a polgári világon túllépő, nem változó törvényekről. A három alappillér a szellem, a szerelem és a természet perspektivikusan reményt adó körforgása, mely hozzásegít, hogy túllássunk a mán. Nem véletlenül ragadja ki és teszi nyomatékossá a határozott névelő használatával József Attila a szellem és a szerelem kifejezéseket ‘Ars poetica’ című költeményében.
Csak posta voltál
A vers az identifikáció folyamatát tárja elénk, azaz önmeghatározási kísérlet, mely egyszerre állítja a személyiség meglétét és fontosságát, és tagadja azt. A személyiség mássága, állandó kiválási kényszere környezetéből, közegéből az idő folytonosságában lel önmagára; lényege, értéke múltat és jövőt összekötő voltában van. Ez a felismerés oldja fel az önmegszólítással együtt járó válságérzetet, hiszen az önmegszólító verstípus lényege mindig a válságérzet, a személyiség mintegy kettéhasadva próbál válaszolni önmaga problémáira. A megszólító mintegy kilépve a hétköznapiság közegéből ad feleletet, illetve szembesíti a megszólítottat létének végességével, s ebből fakadó tragikumával. Ezt a tragikumot oldja fel a közvetítőszerep felismerése.
A vers az identifikáció folyamatát tárja elénk, azaz önmeghatározási kísérlet, mely egyszerre állítja a személyiség meglétét és fontosságát, és tagadja azt. A személyiség mássága, állandó kiválási kényszere környezetéből, közegéből az idő folytonosságában lel önmagára; lényege, értéke múltat és jövőt összekötő voltában van. Ez a felismerés oldja fel az önmegszólítással együtt járó válságérzetet, hiszen az önmegszólító verstípus lényege mindig a válságérzet, a személyiség mintegy kettéhasadva próbál válaszolni önmaga problémáira. A megszólító mintegy kilépve a hétköznapiság közegéből ad feleletet, illetve szembesíti a megszólítottat létének végességével, s ebből fakadó tragikumával. Ezt a tragikumot oldja fel a közvetítőszerep felismerése.
b.) A szenvedés és halál versei
1935-ben egy rádióelőadás kapcsán figyeltek fel Babits nehéz légzésére. A fokozatosan elhatalmasodó gégerákot ’38-ban operálták meg, és kanült ültettek be a torokba. Babits egy ideig ún. Beszélgető füzetein keresztül érintkezett a világgal. 1940-ben még átvette az olasz akadémia nagydíját Dante-fordításáért.
A szenvedés és halál a művészet és költészet alapvető kérdései közé tartozik. Babits számára a probléma nem filozófiai–bölcseleti, azaz a betegség önkívületében, s a halál árnyékában nem az a kérdés, hogy miért a szenvedés és miért a halál – hiszen az tény immár, napi tapasztalat – hanem az, hogyan tudjuk emberi módon elviselni a szenvedést és a halált. Babits halál-felfogása sok szempontból Martin Heidegger (Lét és idő) halál-értelmezésével rokon: “mindenkinek a saját halálát kell meghalnia”. Az egyedi tényt, a magára maradottságot viszont segíthet elviselni az a goethei felismerés, hogy “a világon minden csak hasonlóság, hasonlat, példázat”; azaz a szenvedést és a halálhoz vezető utat az emberiség történetében emberi méltósággal már sokan megtették, az ő példájuk adhat erőt. Ezért van az, hogy a kései Babits költészetében fölerősödnek a kultúr- és művészettörténeti rájátszások, allúziók, hasonlatok.
1935-ben egy rádióelőadás kapcsán figyeltek fel Babits nehéz légzésére. A fokozatosan elhatalmasodó gégerákot ’38-ban operálták meg, és kanült ültettek be a torokba. Babits egy ideig ún. Beszélgető füzetein keresztül érintkezett a világgal. 1940-ben még átvette az olasz akadémia nagydíját Dante-fordításáért.
A szenvedés és halál a művészet és költészet alapvető kérdései közé tartozik. Babits számára a probléma nem filozófiai–bölcseleti, azaz a betegség önkívületében, s a halál árnyékában nem az a kérdés, hogy miért a szenvedés és miért a halál – hiszen az tény immár, napi tapasztalat – hanem az, hogyan tudjuk emberi módon elviselni a szenvedést és a halált. Babits halál-felfogása sok szempontból Martin Heidegger (Lét és idő) halál-értelmezésével rokon: “mindenkinek a saját halálát kell meghalnia”. Az egyedi tényt, a magára maradottságot viszont segíthet elviselni az a goethei felismerés, hogy “a világon minden csak hasonlóság, hasonlat, példázat”; azaz a szenvedést és a halálhoz vezető utat az emberiség történetében emberi méltósággal már sokan megtették, az ő példájuk adhat erőt. Ezért van az, hogy a kései Babits költészetében fölerősödnek a kultúr- és művészettörténeti rájátszások, allúziók, hasonlatok.
Balázsolás (1937.):
A vers szervezőelve a gyermekkori szertartásemlék felidézése, a balázsolás vagy Balázs-áldás. Szent Balázs, Sebasta püspöke, a torokbetegségek védőszentje. Ez az emlék teremt lehetőséget kétféle emberi magatartástípus megfogalmazására, a gyermek és felnőtt szembeállítására. Nem életkori, egyedfejlődési periódusokról van szó, hanem a létezéshez való viszonyról. A gyermek öntudatlanul, a dolgok értékét nem ismerve éli életét. A felnőtt a dolgok végességének tudatosságában él, s ha a létezés véges, akkor annak egyes összetevői is, így a szenvedés is véges. A felnőtt tehát ismeri a dolgok valódi értékét, tudja, hogy “nem is olyan nagy dolog a halál”.
A vers szervezőelve a gyermekkori szertartásemlék felidézése, a balázsolás vagy Balázs-áldás. Szent Balázs, Sebasta püspöke, a torokbetegségek védőszentje. Ez az emlék teremt lehetőséget kétféle emberi magatartástípus megfogalmazására, a gyermek és felnőtt szembeállítására. Nem életkori, egyedfejlődési periódusokról van szó, hanem a létezéshez való viszonyról. A gyermek öntudatlanul, a dolgok értékét nem ismerve éli életét. A felnőtt a dolgok végességének tudatosságában él, s ha a létezés véges, akkor annak egyes összetevői is, így a szenvedés is véges. A felnőtt tehát ismeri a dolgok valódi értékét, tudja, hogy “nem is olyan nagy dolog a halál”.
Ősz és tavasz között (1936.):
Az irodalmi köztudat már a megjelenés pillanatában a magyar líratörténet reprezentatív alkotásai közé sorolta. A vers szervezőelve a líra- és stílustörténeti rájátszások sora Goethe már említett gondolatának megfelelően. A magyar lírából egyértelműen felismerhető az Őszikék keserű számvetést készítő Aranyának hangja (5. vsz. 5–6. sor, 8. vsz. 3–4. sor). Csokonaira utal a magáramaradottság érzésének kifejezése (9. vsz.), mely ugyanakkor a XVI–XVII. századi protestáns prédikátorköltők hangját is idézi. A Carmina Burana alapvető évszak-metaforikáját mind az őszre, mind a tavaszra vonatkozóan használja az első és hetedik versszak felütése. A barokk képzetkör jellegzetes motívumai bukkannak fel az elmúlás és hiábavalóság kifejezésére (9. vsz. 5–6. sor, 5. vsz. 3–4. sor). A szecessziós hang hallik ki a 6. versszak 3–4. sorából. A naturalizmus illetve a verizmus képei jelennek meg az első versszak második felében. A preraffaelita költészet kedvelt motívuma volt az utolsó versszakban megjelenő letört rózsa. A legfontosabb szervező azonban a középkori haláltáncokat idéző refrén. A hangvételek és hangfekvések sokasága is egységet alkot a versben, az elégikustól az ironikusan–keserűen groteszkig. Paradox módon a rájátszások, felidézések sokasága éppen a halál egyediségét hangsúlyozza, melyet semmissé még az asszonyi jóság sem tehet, legfeljebb segít – mint ahogy a megidézett költői példák is segítenek – az út emberi méltóságú megtételéhez.
Az irodalmi köztudat már a megjelenés pillanatában a magyar líratörténet reprezentatív alkotásai közé sorolta. A vers szervezőelve a líra- és stílustörténeti rájátszások sora Goethe már említett gondolatának megfelelően. A magyar lírából egyértelműen felismerhető az Őszikék keserű számvetést készítő Aranyának hangja (5. vsz. 5–6. sor, 8. vsz. 3–4. sor). Csokonaira utal a magáramaradottság érzésének kifejezése (9. vsz.), mely ugyanakkor a XVI–XVII. századi protestáns prédikátorköltők hangját is idézi. A Carmina Burana alapvető évszak-metaforikáját mind az őszre, mind a tavaszra vonatkozóan használja az első és hetedik versszak felütése. A barokk képzetkör jellegzetes motívumai bukkannak fel az elmúlás és hiábavalóság kifejezésére (9. vsz. 5–6. sor, 5. vsz. 3–4. sor). A szecessziós hang hallik ki a 6. versszak 3–4. sorából. A naturalizmus illetve a verizmus képei jelennek meg az első versszak második felében. A preraffaelita költészet kedvelt motívuma volt az utolsó versszakban megjelenő letört rózsa. A legfontosabb szervező azonban a középkori haláltáncokat idéző refrén. A hangvételek és hangfekvések sokasága is egységet alkot a versben, az elégikustól az ironikusan–keserűen groteszkig. Paradox módon a rájátszások, felidézések sokasága éppen a halál egyediségét hangsúlyozza, melyet semmissé még az asszonyi jóság sem tehet, legfeljebb segít – mint ahogy a megidézett költői példák is segítenek – az út emberi méltóságú megtételéhez.
Mint forró csontok a máglyán (1932.)
Az elbocsátott vad (1934.):
Az árnyaltabb, ágostoni értelemben felfogott szabadság és eleve elrendeltség tana oldódik fel a visszatalálás, a hazatalálás reményében.
Az árnyaltabb, ágostoni értelemben felfogott szabadság és eleve elrendeltség tana oldódik fel a visszatalálás, a hazatalálás reményében.
Jónás könyve (1937–38.):
A mű terve már a műtét előtt kész volt, de csak azt követően vetette papírra. Illyés Gyula visszaemlékezéséből tudjuk, hogy jókedvűen, a lehetőségekhez képest mosolyogva és nevetve írta. Ebből vonta le Illyés azt a következtetést, hogy valójában a prófétaszerep paródiájáról van szó, ám ezt az értelmezést sem a mű, sem az életmű egésze nem támasztja alá. Először a Nyugat 1938. szeptemberi számában jelenik meg.
Történelmi háttér: az Anschluß, Ausztria megszállása. Babits Magyarország hasonló sorsától félt, és általában egész Európa pusztulásától. A Beszélgető füzetekben írja: “a próféta sorsa a szellemsors a világ hatalmasságaival szemben: lehet-e izgatóbb tárgy a mai költőnek?”.
Sem a téma, sem az eszmei mag nem fordulat Babits pályáján, csak magasabb művészi teljesítmény, koncentrált összegzés. Gazdag magyar- és világirodalmi előzményekre építkezett: Nietzsche Zarathustrája, a megigazulást hirdető próféta, már egyetemista korától foglalkoztatja. Ambrus Zoltán ‘Ninive pusztulása’ címmel írt elbeszélést. A ’20-as évek végétől a prófétaszerep egyre inkább jelen van Babits költészetében; Jób, Dániel, Jeremiás jelenik meg költeményeiben. A ‘Psychoanalysis Christiana’-ban egyszerre van jelen a jónási elzárkózás és a hivatástudattal való viaskodás. A küldetéstudat vállalása jellemzi a ‘Vers a csirkeház mellől’ című költeményét. A gazdára való ráhagyatkozás gondolata jelentkezik az ‘Ádáz kutyám’-ban, a ‘Mint a kutya silány házában’ címűben és ‘Az elbocsátott vad’-ban. ‘Az írástudók árulása’ című nagyesszében a világ hatalmasaitól független eszme hirdetését vallja az értelmiség feladatának. Ninive mint a második világ, a civilizáció önpusztításba való átcsapásának mértéke jelentkezik az ‘Isten és az ördög’ című versében és az ‘Elza pilóta’ című utópisztikus regényében.
A témát közvetlenül az Ószövetség hasonló könyvéből merítette. Néhány epikus mozzanat földuzzasztásától eltekintve a legfőbb változás, hogy míg a Bibliában Ninive népe a királlyal együtt megtér, addig Babitsnál ez elmarad.
Stílusa: összetett, többrétegű.
– archaizáló, biblikus réteg
– neologizmusokból (=oda nem illő új szavak) álló réteg
– emelkedett ódikus réteg
– naturalista réteg
– profán réteg
Ezek egymásba játszása gyakran groteszk, ironikus hatású is.
Néhány problémakör:
A mű terve már a műtét előtt kész volt, de csak azt követően vetette papírra. Illyés Gyula visszaemlékezéséből tudjuk, hogy jókedvűen, a lehetőségekhez képest mosolyogva és nevetve írta. Ebből vonta le Illyés azt a következtetést, hogy valójában a prófétaszerep paródiájáról van szó, ám ezt az értelmezést sem a mű, sem az életmű egésze nem támasztja alá. Először a Nyugat 1938. szeptemberi számában jelenik meg.
Történelmi háttér: az Anschluß, Ausztria megszállása. Babits Magyarország hasonló sorsától félt, és általában egész Európa pusztulásától. A Beszélgető füzetekben írja: “a próféta sorsa a szellemsors a világ hatalmasságaival szemben: lehet-e izgatóbb tárgy a mai költőnek?”.
Sem a téma, sem az eszmei mag nem fordulat Babits pályáján, csak magasabb művészi teljesítmény, koncentrált összegzés. Gazdag magyar- és világirodalmi előzményekre építkezett: Nietzsche Zarathustrája, a megigazulást hirdető próféta, már egyetemista korától foglalkoztatja. Ambrus Zoltán ‘Ninive pusztulása’ címmel írt elbeszélést. A ’20-as évek végétől a prófétaszerep egyre inkább jelen van Babits költészetében; Jób, Dániel, Jeremiás jelenik meg költeményeiben. A ‘Psychoanalysis Christiana’-ban egyszerre van jelen a jónási elzárkózás és a hivatástudattal való viaskodás. A küldetéstudat vállalása jellemzi a ‘Vers a csirkeház mellől’ című költeményét. A gazdára való ráhagyatkozás gondolata jelentkezik az ‘Ádáz kutyám’-ban, a ‘Mint a kutya silány házában’ címűben és ‘Az elbocsátott vad’-ban. ‘Az írástudók árulása’ című nagyesszében a világ hatalmasaitól független eszme hirdetését vallja az értelmiség feladatának. Ninive mint a második világ, a civilizáció önpusztításba való átcsapásának mértéke jelentkezik az ‘Isten és az ördög’ című versében és az ‘Elza pilóta’ című utópisztikus regényében.
A témát közvetlenül az Ószövetség hasonló könyvéből merítette. Néhány epikus mozzanat földuzzasztásától eltekintve a legfőbb változás, hogy míg a Bibliában Ninive népe a királlyal együtt megtér, addig Babitsnál ez elmarad.
Stílusa: összetett, többrétegű.
– archaizáló, biblikus réteg
– neologizmusokból (=oda nem illő új szavak) álló réteg
– emelkedett ódikus réteg
– naturalista réteg
– profán réteg
Ezek egymásba játszása gyakran groteszk, ironikus hatású is.
Néhány problémakör:
– A prófétaszerep kérdése
Jónást tapasztalatai kényszerítik arra, hogy elmeneküljön az újabb feladat elől. A feladat, a kötelesség nem vállalása büntetést von maga után, sőt fölborítja a világrendet is. Babits archetipikus emberi helyzetet felhasználva az ismert zsoltár kezdősorai (“De profundis...”) által is megfogalmazott létszituációban mutatja be Jónást, aki paradox módon a Pilinszky által a mélypont ünnepélyének nevezett kilátástalan lélekállapotban ismeri fel felelősségét, s kerül közel ismét az Úrhoz. Jónás helyesen ismeri fel az Úr, az igazság és a közvetítő, azaz a próféta szoros egybetartozását. Azt azonban már nem látja, hogy a 3 tényező nem azonos fontosságú. Ebből fakad Jónás csalódása, illetve kifakadása az Úr előtt a mű végén.
Jónás az igazság bekövetkeztét, a prófécia teljesültét a jelenben gondolja, azaz a prófécia bekövetkeztétől várja a próféta hitelesítését. Az Úr azonban – az ágostoni időszemléletnek megfelelően – a történelem, az üdvtörténet egészében gondolkodik, s ebben az intervallumban látja megvalósulni a próféciát, ebben az intervallumban pedig Jónás csak egy a próféták, az írástudók, a felelősséget vállalók és hirdetők sorában.
Jónást tapasztalatai kényszerítik arra, hogy elmeneküljön az újabb feladat elől. A feladat, a kötelesség nem vállalása büntetést von maga után, sőt fölborítja a világrendet is. Babits archetipikus emberi helyzetet felhasználva az ismert zsoltár kezdősorai (“De profundis...”) által is megfogalmazott létszituációban mutatja be Jónást, aki paradox módon a Pilinszky által a mélypont ünnepélyének nevezett kilátástalan lélekállapotban ismeri fel felelősségét, s kerül közel ismét az Úrhoz. Jónás helyesen ismeri fel az Úr, az igazság és a közvetítő, azaz a próféta szoros egybetartozását. Azt azonban már nem látja, hogy a 3 tényező nem azonos fontosságú. Ebből fakad Jónás csalódása, illetve kifakadása az Úr előtt a mű végén.
Jónás az igazság bekövetkeztét, a prófécia teljesültét a jelenben gondolja, azaz a prófécia bekövetkeztétől várja a próféta hitelesítését. Az Úr azonban – az ágostoni időszemléletnek megfelelően – a történelem, az üdvtörténet egészében gondolkodik, s ebben az intervallumban látja megvalósulni a próféciát, ebben az intervallumban pedig Jónás csak egy a próféták, az írástudók, a felelősséget vállalók és hirdetők sorában.
– Az igazság és annak recepciója
Jónás félreértése abból is fakad, hogy az igazságot azonosítja annak megvalósulásával. Az Úr szavai (“a szó tiéd, a fegyver az enyém”) meghatározzák a próféták feladatkörét. Az írástudó feladata – erről Babits nagy erővel ír a Julien Benda ‘Az írástudók árulása’ című könyve nyomán kibontakozó hazai polémiában – a gazdasági–társadalmi viszonyoktól független igazság hirdetése. Szintén ‘Az írástudók árulása’ című esszéjében fogalmaz úgy, hogy a felelősen gondolkodó ember akkor is mozdulatlan világítótorony legyen, ha egyetlen hajó sem fordítja felé a lámpáját.
Jónás félreértése abból is fakad, hogy az igazságot azonosítja annak megvalósulásával. Az Úr szavai (“a szó tiéd, a fegyver az enyém”) meghatározzák a próféták feladatkörét. Az írástudó feladata – erről Babits nagy erővel ír a Julien Benda ‘Az írástudók árulása’ című könyve nyomán kibontakozó hazai polémiában – a gazdasági–társadalmi viszonyoktól független igazság hirdetése. Szintén ‘Az írástudók árulása’ című esszéjében fogalmaz úgy, hogy a felelősen gondolkodó ember akkor is mozdulatlan világítótorony legyen, ha egyetlen hajó sem fordítja felé a lámpáját.
– Pusztulás vagy megmaradás
A világégés előestéjén Babits nem tagadja, hogy a teremtett világ erkölcsi rendjéből kilépő civilizáció, a második világ, a technokrácia és haszonelvűség világa megérett a pusztulásra. Ezt hirdeti Jónás. Babits humanizmusa abban nyilvánul meg, hogy fölismeri, hogy az emberi kultúra és gondolkodástörténet évezredes folyamata – mely akár célelvű, akár körkörös – nem zárulhat le a fölhalmozott értékek pusztulásával. Babits ismét Szent Ágostonhoz fordul, tőle veszi át azt a gondolatot, mely szerint bűnt és erényt megítélni nem az ember dolga; a szétválasztás felelőssége Istené. Az ember felelőssége az értékek védelme és megőrzése.
A világégés előestéjén Babits nem tagadja, hogy a teremtett világ erkölcsi rendjéből kilépő civilizáció, a második világ, a technokrácia és haszonelvűség világa megérett a pusztulásra. Ezt hirdeti Jónás. Babits humanizmusa abban nyilvánul meg, hogy fölismeri, hogy az emberi kultúra és gondolkodástörténet évezredes folyamata – mely akár célelvű, akár körkörös – nem zárulhat le a fölhalmozott értékek pusztulásával. Babits ismét Szent Ágostonhoz fordul, tőle veszi át azt a gondolatot, mely szerint bűnt és erényt megítélni nem az ember dolga; a szétválasztás felelőssége Istené. Az ember felelőssége az értékek védelme és megőrzése.
Jónás imája (1939.):
A ‘Jónás könyve’ személyessé tétele, értelmezése, a prófétaszerep személyessé tétele; egyben a kései versek ars poeticájához is kapcsolódik: a költő – Babits vágya és szándéka szerint – médium, egy fölöttünk álló igazságnak a közvetítője.
A ‘Jónás könyve’ személyessé tétele, értelmezése, a prófétaszerep személyessé tétele; egyben a kései versek ars poeticájához is kapcsolódik: a költő – Babits vágya és szándéka szerint – médium, egy fölöttünk álló igazságnak a közvetítője.
Ezerkilencszáznegyven (1939.):
Nagy, kiérlelt költői életművek sajátossága, hogy a kései versekben önkéntelenül is előkerülnek az addig tudatosan vagy öntudatlanul elhallgatott témák, mint például a hazához, nemzethez való kötődés. Az induló Babits költői programjának megfelelően szorította háttérbe a nemzeti tematikát. A ’20-as évektől kezdve kerül fokozatosan előtérbe – a trianoni tragédia után szükségszerűen és jogosan. Mint minden tematikát és problémát, először elméleti szinten, esszében, tanulmányban tisztázza. Körüljárja a haza és az európaiság kérdéskörét (Nemzet és Európa), a ‘Mai magyarok régi magyarokról’ című Szép Szó-antológiában Széchenyiről vall. Föltérképezi a magyar kultúra és irodalom vállalható és megtartó hagyományát önmagát is újragondolva, revideálva, mint például Petőfi esetében. A vers a kései verseknek azt a sajátosságát is mutatja, hogy szinte a népdal egyszerűségével vall, rájátszásai a magyar költészet és a közös európai kultúrkör legalapvetőbb műveiből valók (Szózat, Luther zsoltár).
Nagy, kiérlelt költői életművek sajátossága, hogy a kései versekben önkéntelenül is előkerülnek az addig tudatosan vagy öntudatlanul elhallgatott témák, mint például a hazához, nemzethez való kötődés. Az induló Babits költői programjának megfelelően szorította háttérbe a nemzeti tematikát. A ’20-as évektől kezdve kerül fokozatosan előtérbe – a trianoni tragédia után szükségszerűen és jogosan. Mint minden tematikát és problémát, először elméleti szinten, esszében, tanulmányban tisztázza. Körüljárja a haza és az európaiság kérdéskörét (Nemzet és Európa), a ‘Mai magyarok régi magyarokról’ című Szép Szó-antológiában Széchenyiről vall. Föltérképezi a magyar kultúra és irodalom vállalható és megtartó hagyományát önmagát is újragondolva, revideálva, mint például Petőfi esetében. A vers a kései verseknek azt a sajátosságát is mutatja, hogy szinte a népdal egyszerűségével vall, rájátszásai a magyar költészet és a közös európai kultúrkör legalapvetőbb műveiből valók (Szózat, Luther zsoltár).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése