radnóti.

Idill és fenyegetettség érzés Radnóti Miklós költészetében

Radnóti Miklós, a magyar irodalom egyik legkiemelkedőbb költője, egy olyan emberhez méltatlan korban élt, ahol nem volt egyszerű emberként élni. Ilyen megszégyenítő körülmények között mégis tudatosan kereste és tette közkinccsé azt, ami szép és méltó. Költő lévén igen érzékeny személyiség volt, aki pontosan átlátta a körülötte végbemenő folyamatokat, ezért igen korán megérezte a veszélyt, amely rá és a nemzetére leselkedett.

Már az 1930-as évek elején keletkezett versekben megmutatkozik a veszedelem tudata, valamint az a bizonyosság is, hogy a bekövetkező eseményeket lehetetlen lesz túlélni. Menekülhetne, mint tisztán látó társai teszik, mégis személyes felelősségének érzi, hogy maradjon és kitartson a végsőkig. Az ő költői célja tanúként, áldozatként megélni, amit a sors rá és társaira mért, saját végzetével figyelmeztetve az emberiséget, hogy ilyen iszonytató embertelenség többé ne történhessen meg.

Az 1933-ban íródott Minta a bika című ars poetica jellegű vers, még a korai költészetére jellemző szabad versek formájában íródott. Három fontos motívumot fedezhetünk fel benne: az idillt, a fenyegetettség érzését valamit a fenyegetettséggel szembenálló helytállás képét. A műben a vihar szimbóluma a bekövetkező történelmi eseményekre utal. A versben három idősík követi egymást: a múlt, a jelen és a jövő. Az első szerkezeti egységében az idill jelenik meg, ahogy az őzek természetes életösztöneiknek engedelmeskedve viselkednek. A következő rész a fiatal bikát mutatja be, amely vakmerően szembeszáll az ismeretlennel. A bika itt a helytállás képe, aki küzdeni fog és nem hátrál meg. Az előző rész zsúfolt mozgalmasságával szemben itt a mozdulatlanság dominál. A bika viselkedése kifejezetten emberi cselekvésekre utal. A versben a veszélyt a farkascsorda jelenti, ami az akkor történelmi helyzetet szimbolizálja. A valós veszély közeledtével kétféle magatartás lehetőségét latolgatja a költő: vagy menekül, vagy vállalja a harcot. A vers záró sorai Radnóti céljaira utalnak, hogy nem törik meg és  költő marad a végsőkig, aki írásaival betölti a hivatást, és ezáltal a maga módján segít az emberiségen.

A pár évvel később íródott Járkálj csak, halálraítélt! című vers érezhetően keményebben ítéli meg a kilátástalan jövőt. Ezt a cím is jelzi: a költő pontosan látja sorsát. 1933-óta Radnótinak nem lehetett kétsége saját sorsa felöl. A félelem, a haláltudat beleépült költészetébe és mindennapjaiba. A kezdősorok szürrealista képei egy értékeiből kizökkentett világot mutatnak be. Egy siralomházi világot asszociál, amelyben az elítélt szorongva várja a biztos véget. Ez a fajta félelem kiterjed az énen kívüli világra is. A táj megtelelik riadt félelemmel, fenyegetettséggel. Ehhez képest szólal meg nagy erővel a költőknek szánt intés: „Ó, költő, tisztán élj te most!” A külön választott záró sorok jelzik, ez a nehezebb út. Egy hazug világ nehezen ismeri fel az igazi értéket.

Radnóti költészet a háborús évek alatt jutott el a legmagasabb csúcsra. Számára az érték jelképe a klasszikus műveltség. A versformák klasszicizálódásának világnézeti jelentése is volt abban a korban: a zárt tiszta forma rendje szembekerül a bomló értékrenddel teli zavaros világgal.

Radnóti értékőrző magatartása nyilvánul meg Vergilius versformájának életre keltésében.

• Ez közelíti meg legjobban a vergiliusi mintát: párbeszédes hexameteres költemény. A költő és a pásztor folytat párbeszédet a versben, ám valójában a költő két énje kérdez és válaszol.
• Bukolikus idillként indul a költemény. Radnótinál igen gyakori kép a tavasz, és itt is ez jelenik meg először, ám az idillt hamar követi a rettegés, a fenyegetettség képe: a tavasz csalóka, bolond április ez.
• „Még szomorú se vagyok…” – innen a költő életérzését tükrözi a vers: megcsömörlöttséget érez. Egész Európa várta már a háborút, és most - hogy itt van- undorodik és rosszul van tőle.
• A szomorúságnak, a világtól való undorodásnak az okait a pásztor kezdi érteni. A spanyol polgárháborúra utaló sorok a vérengzés iszonyatát idézik fel. Még az állatok is menekülnek, a természet lerombolása is a háború, ám ugyanakkor az egyén sorsa is borzasztó -> Federíco Garcia Lorca mártírhalála a költők és a művészetek pusztulásának a jelképe, ugyanakkor Radnóti halálának is előképe. Nem is gyászolta meg őt Európa, pedig neves költő volt. Még a halál tudatánál is kegyetlenebb az a sejtelem, hogy velük együtt pusztul művük is, és a kíváncsi utódokra nem marad semmi.
• A spanyol költő halálához kapcsolódik „a drága Attila” halála. József Attila menekült ugyan, de nem tudott hova menekülni. (ám ez nem tulajdonítható a magyar társadalmi rendnek, J.A. bárhol él, belehalt volna.) Az utolsó versszak a helytállás fontosságát írja le: a Költő úgy él, mint egy fa, amelyik meg van jelölve. Ugyanakkor a halálraítéltség tudatában is, a halál pillanatáig új levelet hajtó, erős tölgyként kell élnie, és a tölgy új levelei a jövőnek szólnak, tehát nem csak magának ír.
• A végső következtetés levonása után a csendes megbékélés idilli hangulatával telíti a vers lezárását. Az utolsó sor szépségét a hexameter mellett az alliteráció adja.

Radnóti Ecloga ciklusában megjelenik az idill és a halál összefonódása. Az ecloga ókori eredetű műfaj; Theokritosz írt először pásztori, bukolikus költeményeket. Ezek eidüllionok (=képecske, idill), amelyben a nyugodtság, béke és a harmónia uralkodik. A pásztori élet szépségeiről, az ember és a természet harmóniájáról szólnak. Theokritosz hexameterben írt, párbeszédes formában. A műfaj Vergiliusnál él tovább→ mindent megtartott Theokritosz eclogáiból, de nála már társadalmi mondanivaló is megjelenik a versekben. Eclogae címen kötetet adott ki, amelyben 10 pásztori költemény van. A cím jelentése: válogatás, amely ezután műfaji megnevezéssé vált. A Pásztori magyar Vergilius című kötetbe Radnótit kérték fel Vergilius IX.eclogájának lefordítására. Innen kapott ihletet. Radnóti eclogái azonban a háború borzalmairól szólnak, a természet idillje csak a háború ellenpontjaként van jelen→„háborús idilleket” akart írni. Radnóti Ecloga ciklusának csak az első pár eclogájában található meg az idill.

·         Az Első ecloga Radnóti kései költészetének nyitánya. Az ecloga műfaji sajátságaiból megtartotta a pásztori szereplőket, a párbeszédességet, a hexameteres formát, illetve az idillt. A költeményt természeti képpel indítja, a természet idillje jelenik meg a háború ellenpontjaként. Azonban a költő fenyegetettsége a természet idilljére is rávetül: a tavasz nem a közelgő nyár, azaz a béke eljövetelét jelenti Radnótinak. A költeményben a költő lelkiállapotáról is képet kaphatunk: undorodik, irtózik ettől a világtól, ahol mindenütt csak háború dúl. Ahol a költő belepusztul ebbe, vagy erőszak miatt, mint Federico García Lorca, vagy önkezűleg, mint József Attila, mert nem bírja a világ borzalmait. A halálsejtelem megjelenik ebben a költeményben: Radnóti sorsközösséget vállal érzi, hogy rá is hasonló sors vár. A költemény zárlata egy ars poetica. A tölgy-hasonlattal, allegóriával fejezi ki a lírai én, hogy amíg meg nem hal, írnia kell. A halálsejtelem után az utolsó sorok újra a természet harmóniájáról szólnak.

·         A Negyedik Eclogában már nincs hexameteres versforma, nincsenek pásztorok. De a párbeszéd a költő két énje között megjelenik. A természet csak a háború borzalmainak ellenpontjaként van jelen itt is. A költő egyik énjének lázadó, elkeseredett a hangja. Úgy érzi, meg kell halnia. Másik énje az élet mellett sorol érveket, a természet idilljéből vett apró képekkel érvel: „Jártál szellőtől fényes csúcsokon” vagy „láttál napfényben álló fatörzsön gyantacsöppet”. A költő azonban félbeszakítja a felsorolást. Leszámol a múlt szépségeivel, érzi, hogy változás következik: a csöndből hatalmas vihar kerekedik. Megjelenik itt is a halálfélelem: „ És már tudom, halálra érek én is”. Paradox, hogy a költő számára a halál jelentheti a szabadságot, a megváltást a rab életből. Azt írja: „a föld feloldoz”. Másik énje elfogadja, hogy meg kell halnia. Az Első eclogában megjelent gondolattal itt is találkozhatunk: mindaddig, amíg él írnia kell.

·         A Hetedik Eclogában is megjelenik az idill és a halálfélelem. A bori fogság idején keletkezett költeményben a vers szerkesztőelve a valóság és az álom egybemosása. A valóság a tábor, a szögesdrót látványa, s az álom, amelyben az otthon idillje jelenik meg. Radnóti nem biztos abban, hogy vajon hazatérnek-e, abban sem biztos, hogy van-e még haza. Hiszen a táborba nem jutnak el a hírek, s a remény egyre gyengül, halványodik.

·         Az A la recherche című költeményében az elveszett világ emlékét kutatja. A cím Proust regényére utal, jelentése: Az eltűnt idő nyomában. A lírai én a háború előtti idilli világot mutatja be, amelyben nem voltak halottak, foglyok, éltek a barátok. A múlt időt a „hol van?” kérdés többszöri ismétlésével nyomatékosítja. A múlt idillje után a háború borzalmait is felidézi. A verszárlatban megjelenítődik, hogy a múlt harmóniája sosem fog visszatérni, hiszen halottaik emléke mindig ott lesz közöttük. Így nem lehet felhőtlen a boldogság.

·         Az Erőltetett menet című költeményben szintén megjelenik az idilli képek és a halálsejtelem összemosódása. A versindításban a halál, a feladás, a beletörődés hangja érvényesül. Radnóti úgy gondolja, bolond, aki élni akar ebben a világban. Majd az első szerkezeti egységgel ellentétben az élet melletti érveket sorolja: idilli képeket halmoz. Egy-egy pillanatot ragad meg, amelyek nyugalmat, békét, harmóniát árasztanak: „régi hűs verandán”, „míg hűl a szilvalekvár”. Noha az élet mellett érvelő hang győz, a feltételes módú igék azt sugallják, a költő nem bizonyos abban, hogy még hazatérhet.  A halálsejtelem felerősödik, az idill átminősül.

·         A Razglednicák első versében szürrealista képsorral mutatja be a háború borzalmait. A lírai én azonban szeretné ezt a borzalmat kizárni, s a belső, erőt adó emlékekre koncentrál. A költő lelkiállapotát heroikus nyugalom jellemzi, a mozgó zűrzavarral szemben Fanni emléke állandó benne. Ez az idill azonban már nem feledtetheti a borzalmas valóságot.

·         A második versben szintén ellentétben áll az idill és a halál. Ez a költemény akkor keletkezett, amikor a költőt és társait emberségesebb helyre vitték. Radnóti, ha a távolba nézett, a háború fenyegetettségét látta; azonban ott, ahol éppen voltak, az idilli természetben volt. Megrendítő, ahogyan a bukolikus tájelemek megjelennek: nyáj, pásztorlány, patak felhők. A természet harmóniát áraszt, de az ember már nem élvezheti ezt.