móricz.

Móricz Zsigmond (1879–1942)

Hosszú és sikertelen próbálkozási időszak jellemzi Móricz pályakezdését. Teológiai, jogi, bölcsészeti tanulmányokat folytat, ám egyiket sem fejezi be. Újságíró Debrecenben, hivatalnok Pesten, majd Az Újság című lap gyermekrovatának vezetője. A Kisfaludy Társaság megbízásából többször is folklórgyűjtő útra megy szülőföldjére, a Tiszahátra. Az 1908-ban, a Nyugatban megjelent Hét krajcár című novellájával szinte berobban az irodalmi élet első vonalába. (A hagyomány szerint második kisfia koporsójánál írta meg a történetet.) A siker felszabadította Móriczban - kortársaihoz képest merőben más, s hallatlanul gazdag - élet- és élményanyagát, mely elsősorban a paraszti világból, a gyermekkori emlékekből, a gyűjtőutakon szerzett tapasztalatokból tevődik össze. Felszabadítólag hatott személyiségére és alkotómunkájára Ady költészete is, a magyar valóság merészen másfajta láttatása.

Alkotói korszakai

I.              1908-1919

Regényei: 1910. Sárarany, 1911. Az Isten háta mögött, 1917. A fáklya

A regények közös tematikai eleme – akárcsak Ady költészetében – az a figyelmeztetés, meglátás, hogy Magyarország elmaradottsága lehetetlenné teszi a nemes kezdeményezések megvalósítását, önpusztító roncsokká teszi a szebbre, jobbra vágyó lelkeket, lehúzza, megfojtja a tehetségeket.

II.            1920-1930

Az 1920-as éveket szokás Móricz második korszakának nevezni. 1920-as regénye, a Légy jó mindhalálig Móricz Tanácsköztársaság utáni meghurco- lásának történetét vallja meg a gyerektörténeten keresztül.

1921-1935 Erdély trilógia. A 17. század konfliktusai kapcsán valójában saját jelenének dilemmáit, alternatíváit mérlegeli az író.

1927-es Úri muri című regényének főhőse, Szakhmáry Zoltán, kiemelkedik környezetéből, a hasonszőrű dzsentri-ivadékok közül, mert tenni, alkotni, emelkedni akar. Okosan gazdálkodik, tanyáján paradicsomi idillt teremt Rozikával, a bájos parasztlánnyal. Felesége nem érti, és nem támogatja nagyra törő terveit; alakjában ott látjuk a Móricz által újra meg újra ábrázolt (valójában önéletrajzi ihletésű) szerelmi konfliktust: az író két nőtípus között ingadozott egész életében. Szüksége volt a regényeiben Boldogasszonynak nevezett gondoskodó, szorgalmas, kemény és szigorú feleségre, ugyanakkor vágyott a Szépasszony típusára is, aki démoni vonzerővel bír, s bár mindent tönkretesz, egyben minden szerelmi örömöt is megad. A regénybeli szerelmi háromszög következménye, hogy Szakhmáry mind a két nőt elveszíti, s ezzel élete is értelmetlenné válik. Tervei nem valósulnak meg, környezete lehúzza magához, személyes élete összeomlik, s ennek  következménye lesz, hogy Szakhmáry egy nagy muri végén felgyújtja a tanyáját, magát pedig szíven lövi.

Szakhmáry ellenpontja a regényben Csörgheö Csuli, aki tökéletes típusa a sárba ragadt maradiságnak és közönynek, aki nem ismer semmiféle magasabb értéket, és nem is próbálja megoldani élete problémáit.

III.           1930-1942

1929. december és 1933. február között Babitscsal közösen szerkesztette a Nyugatot; Móriczé volt a prózarovat. A folyóiratot igyekezett a „nemzeti koncentráció” orgánumává tenni, megszervezte a Nyugat-barátok Körét, könyvsorozatot tervezett, járta az országot, erdélyi, felvidéki, vajdasági, amerikai magyar szerzők írásait közölte, felkarolta az autodidakta paraszttehetségeket.1932-ben fiatal íróktól adott ki prózaantológiát (Mai dekameron), 1933-ban az Írók Gazdasági Egyesülete (IGE) elnökévé választották. Írói szemléletmódjára ekkor az induló, őt szellemi ősnek elismerő népi mozgalom volt legnagyobb hatással, megerősödött paraszti demokratizmusa. 1932-ben Rothermere-díjat kapott. 1939 decemberében Szabó Páltól átvette és haláláig szerkesztette a Kelet Népét.

Regényei

1935 A boldog ember, 1936 Betyár,1937 Csibe-novellák, 1941 Árvácska

1941 Rózsa Sándor a lovát ugratja, 1942 Rózsa Sándor összevonja szemöldökét

Rokonok, 1932/1934

A regény megírására az 1920-as évek végén bekövetkezett gazdasági világválság, s az ennek nyomán mind látványosabban megjelenő korrupció készteti Móriczot. Ki akarja mondani, amit mindenki sejt: „az egész ország meg van véve”. A politikusok nem törődnek a nyomorral, élvezik kiváltságaikat, és amit lehet, átmentenek magánvállalataikba. Móricz a Holt lelkek trojka-metaforájához hasonlóan foglalja egyetlen képbe az ország kétségbeejtő helyzetét: kocsis nélkül maradt szekérhez, soha, sehova nem mozduló teherautóhoz hasonlítja Magyarországot.

 „Rokonok című regényemben felállítottam azt a tételt, hogy minden családban van egy ember, a többi rokon. Ez azt jelentené, hogy van egy tehetséges, erős egyéniség, akire a sok tehetetlen rátámaszkodik. S azt is, hogy az erős semmit sem produkálhat, mert a hírnév körülveszi, s lehúzza a mélybe.” /Móricz Zsigmond, 1933/

·         ide kapcsolódó szólások, közmondások:

„Egy fecske nem csinál nyarat.” = egy ember nem tudja (gyökeresen) megváltoztatni a maga körüli világot.

Aki korpa közé keveredik, megeszik a disznók.” = aki rossz közegbe, társaságba keveredik, onnan nehéz kiutat találni, valószínűleg áldozata lesz

      „A kecske is jóllakjon, a káposzta is megmaradjon.” = mindkét fél jól járjon, úgy       kell intézni az ügyeket

·         a cím: eligazító és félrevezető is egyúttal, mivel erről a vérrokonság, családi kapcsolat juthat eszünkbe , a jelentés  azonban metaforikussá válik (nem családi rokonság) - rokonok mindannyian, akik hatalomban vannak (érdekeik, politikai hatalmuk stb. szerint)

·         a regény a XIX. századi realista regények hagyományát folytatja: a karrierregény egyik fajtája. Kopjáss István a körülmények folytán válik egyre sikeresebbé (főügyészi állás), maga is tisztában van azzal, hogy nem a saját képességei révén kerül posztjára

·         a regényszerkezet keretes: a történetet nyitó és záró két pezsgős vacsora (az új főügyész megválasztását ünneplő bankett, s a Magdaléna által adott estély)

·          két szál kapcsolódik össze a regényben: politikai és magánéleti (korrupció és szerelem)

o   Kopjáss vívódása két asszony között hasonló Tímár Mihály alakjához (Jókai: Az aranyember)

o   a korrupció világa vagy az erkölcsi tisztaság „szerzi”-e meg a főhőst?

o   a nagyvilági úrinő vagy a biztonságot nyújtó családanya jelenti a boldogságot?

·         regényidő: alig két-három hét; Kopjáss karrierje igazi pünkösdi királyság

·         regénytér: valódi, átlagos magyar kisváros (Zsarátnok neve fikció)

·         eszmeiség, felbukkanó kérdések, = ezek alakítják Kopjáss István személyét a műben (a Goriot apó című műhöz hasonló kérdések, amelyek ma is érvényesek)

o    hogyan módosítja az ember jellemét helyzete, felemelkedése, karrierje?

o    milyen árat kell fizetnie érvényesüléséért?

o    megőrizheti-e ép erkölcsösségét, ha hatalomba kerül?

o    meddig köthet kompromisszumokat anélkül, hogy maga is? korrumpálódna

o    mikor veszi észre, hogy olyanná vált, mint azok, akiket elítélt?

o    fel tudja-e venni egy ember a harcot a külvilággal?

o    és általában: mit kell fizetni az érvényesülésért?

·         Kopjáss István személye, alakja:

o    nem különleges ember, de jó férj, gondos, családapa és hivatalnok

o    a helyi „maffiától” az különbözteti meg, hogy benne még maradt valami a szociális érzékenységéből, szánja a nyomorgó parasztokat

o    képes elfojtani Magdaléna iránti érzéseit; igyekszik hűséges maradni az otthon nyugalma, biztonsága miatt

o    megválasztásakor még igyekszik tisztességes maradni, áltatja magát, hogy harcolni fog a panamák ellen; valójában megveszi a Boronkay-villát ( s ezzel tisztára mossa a lopott anyagból felépített ingatlant), rokoni „szeretetből” megveteti a várossal Berci bácsi szenét ( ezzel az első napon beáll a protekciózók közé), s mindvégig tisztában van azzal, hogy a Kardics-féle hitellel nyíltan megvesztegetik (s ezzel vállalja, hogy szemet huny a Takarék visszaélései fölött)

o    nem elég okos, hogy meglássa a csapdát; túl naiv, amelyet beszédében el is árul („A kecske is jóllakjon, a káposzta is megmaradjon.”)

o    nem azért ilyen mohó, mert gátlástalanabb a többieknél, hanem azért, mert későn ért oda az osztozkodásra, gyenge, hogy ellentmondjon rokonainak (Gyergyai Albert: Kopjásst „nem bűne, csak gyengesége buktatja el”.)

·         a műnek kétféle végkifejlete, kimenetele lehet (a szerző nyitva hagyja a művet):

o    Kopjáss meglőtte magát, de nem tudjuk, hogy meghalt-e ( az író az olvasóra bízza a megoldást)

o    ha nem halt meg, olyan emberré válhat, mint a többi városvezető; környezete legyőzi, behódol a korrupció által igazgatott közéletnek

o    ha meghalt, nem vesz részt tovább a romlottságban, erkölcsileg tiszta maradhat (karrierregények megoldása, vö.. Julien Sorel)

o    „Magyarország a rokonság és a panamák lápvilága. Ez egy olyan furcsa ingovány, hogy aki ebbe beleplántálódik, vagy akklimatizálódik, vagy elpusztul.” (vö.: Ady)

·         fogalmak a műben:

Ø  panama: hivatali pozícióval való visszaélés

§  eredete a Panama-csatorna építésekor felbukkanó korrupciós botrányokhoz nyúlik vissza

Ø  dzsentri (gentry): magyar társadalmi réteg és egyben életforma elnevezése

§  vagyonát vesztette nemes, aki életszínvonalát, ill. annak látszatát megpróbálja fenntartani

§  a kifejezés 1870-ben került a magyar nyelvbe, s jelentésváltozáson ment keresztül - az angolban a vidéki, majd a gazdálkodó, tőkés árutermelést folytató nemességet jelölte a 16. századtól

§  a magyarban a jobbágyfelszabadítás (1848) után birtokait elvesztő nemességet jelölte

§  a nemesség hosszú ideig a politikai élet irányítója volt, majd a kiegyezés (1867) utáni parlamentáris rendszerben a középnemesség kezdte el ezt a kifejezést használni önmagára

§  az életszínvonal fenntartását leginkább rokoni kapcsolatokon keresztül, annak ki/felhasználásával szerzett pozíciókkal oldották meg

§  az ún.úri, dzsentri körbe tartozó rétegek: katonatiszti, jogászi végzettségű fiatalok (sokszor nem nemesi származásúak)

§  a dzsentri identitástudat jellemzője: a társadalom alsóbb rétegeitől való merev elzárkózás (amelyet a mű a nyelvhasználat során is kifejez, pl.: méltóságos úr, bátyám-uram, stb.), és az „úri” életforma (kaszinó, bál, párbaj, kártya, lovaglás, mulatozás) kötelező elemek

Móricz parasztábrázolása a novellák tükrében:

Móricz parasztábrázolásának egyik újdonsága az irodalmi és kultúrtörténeti hagyománnyal való szakítás. A gondolkodástörténetben a görög Theokritosztól Vergilius Georgicáján és bukolikus költeményein keresztül az a felfogás élt, hogy a falu, a vidék a harmónia és emberi boldogság világa. Az újkorban Rousseau erősíti fel ezt az érzést. A magyar epikában Jókainál a paraszt anekdotikus zsánerfigura. Mikszáth két elbeszéléskötetének világa már bonyolultabb. Azt a pillanatot ábrázolja novelláiban, mikor a falu, a vidék természetes közösségébe betör a külvilág és a civilizáció; paraszthősei vagy küzdenek ez ellen, vagy behódolnak az új értékrendnek. A századforduló népszerű műfaja, a népszínmű még inkább felerősíti az egyoldalú faluképet: a falu a vidámság, a jókedv és a derű világa.

Móricz másik újdonsága a paraszti világ struktúrájának bemutatása. Novelláiból, regényeiből (Sárarany) zárt, hierarchikus világ tárul elénk, ahol a nincstelen zsellért a néhány holdas paraszttól áthidalhatatlan szakadék választja el. A hierarchia egyik fokáról a másikra lépni szinte lehetetlen, vagy emberi erőt meghaladó feladat. Móricz ábrázolásában a falu – Ady szavával – a lelkek temetője, a kielégíthetetlen emberi vágyak színtere. Mivel a társadalmi és szociális mozgás ebben a struktúrában szinte lehetetlen, a vágyak, energiák és törekvések csak az ösztönök szintjén vezetődnek le. Móricz arra is rámutat, hogy a hagyománynak nemcsak értékőrző és megtartóereje van, hanem fogva is tartja a parasztságot, lehetetlenné teszi a felemelkedést, a többre vágyást. Móricz újfajta élményéhez megtalálja az adekvát stílust és emberképet, a naturalizmust. A biológiailag és szociológiai szempontból egyaránt determinált hősök ösztönélete kerül előtérbe, elsősorban a szexualitás. S mindez a stílusirányzat fotografikus és fonografikus hűségével ábrázolódik.

    Az 1909-ben megjelent Tragédia című novella címe műfajt, illetve esztétikai minőséget jelent. A klasszikus tragédiában a köznapi mértéket meghaladó hős küzd a köznapi mértéket meghaladó értékekért, mely értékek a tragédiában általános emberi értékként mutatkoznak. Móricz novellájában a cél elérésének nekifeszülő akarat a tragédiák hőseit idézi, ezzel áll szemben az elérendő cél groteszk kisszerűsége, Kis János ki akarja enni a nagygazda Sarudyt a vagyonából. Kis Jánosnak még a vágyai sem lépik túl az ösztönélet szintjét, bukása és halála éppoly kisszerű és észrevétlen, mint élete. Az éhség, melyet nem csupán biológiai–élettani szempontból értelmezhetünk, hanem jelképesen is, a korai Móricz-novellák egyik jellegzetes motívuma (Egyszer jóllakni).

    Az 1916-os Szegény emberek című novellában a paraszti nyomor ábrázolása a háború embertelenségének bemutatásával párosul. A névtelen katona 26 hónapos frontszolgálat után 28 napos szabadságra jön haza. Megpróbálja a lehetetlent, ennyi idő alatt előteremteni családjának a tél átvészeléséhez szükséges pénzt. Ám hamar felismeri, hogy erre képtelen. A Vargáéknál elkövetett kettős gyilkosság nem csupán és nem elsősorban a szociális nyomor következménye, hanem a háború tudatromboló hatásáé. A novella hőse nem tud eligazodni a szabad és a tilos, erkölcsös és erkölcstelen összekeveredett értékrendjében. Móricz emlékképekben idézi fel a háború borzalmait, s nyílt utalást is tesz a vétkesekre: “nem a muszka van a túlsó parton, a túlsó parton a gazdagok vannak”. A szentimentális és naturalista elemek váltakozása jelzi a főhős lelki–érzelmi gazdagságát, de a tudatban végbement pusztulást is.

    A Barbárok (1931.) Móricz egyik legkiérleltebb művészi teljesítménye. Balladás hangon, népmesei motívumokat is felhasználva, tragédiát idéző szerkesztéssel mesél el egy epizódot a ridegpásztorok életéből. Az első rész, az első szerkezeti egység Bodri juhász meg a kisfia megölése, a második rész a fekete asszony igazságkeresése, a harmadik rész az igazságszolgáltatás. A mű két központi helyén a címben, illetve a novella utolsó mondatában hangzik el a kulcsszó, barbárok. Móricz egy animisztikus, totemisztikus hitben élő, civilizáción kívüli világot mutat be, ahol a hagyományos erkölcsi kategóriák érvénytelenek. Veres juhászék világa nem erkölcstelen világ, mert az feltételezi a kanonizált erkölcsi normákat, azok ismeretét, hanem erkölcs nélküli. A vizsgálóbíró tényszerű és indulat nélküli kijelentése ennek regisztrálása. Ha van a műnek társadalomkritikája, akkor az arra vonatkozik, hogy létezhet a XX. század ’30-as éveiben olyan része a magyar valóságnak, melyet nem érintett meg a civilizáció.

A cím utal arra, hogy az író egy olyan világba „viszi el” az olvasót, amely nem csak műveletlen, hanem kegyetlen, embertelen is. Petőfi Sándor alföldjével szemben a pusztai élet már nem idilli. A puszta teljesen kihalt: nincs civilizáció, nincsenek emberi érzések. A cím egyben a mű záró szava is, amely a vizsgálóbíró szájából hangzik el: ez az ő ítélete. Kétértelmű a barbárok kifejezés, mert nem csak a rablógyilkosok barbárok, hanem az egész pásztorélet.
A ridegpásztorok a társadalomtól elszigetelődve élnek, így alakulhatott ki az a kegyetlenség, amellyel a veres juhász és a tettestársa agyonverte Bodri juhászt, annak 12 éves fiát és a kutyájukat. A novella azért is nagyon megrendítő, mert a gyilkosság oka nem a szegénység ( mint a Szegény emberekben), hanem a puszta szerzésvágy.

Bodri juhász és a családja is barbár viszonyok között élnek, de belőlük nem veszett ki minden emberség.
A mű 3 fejezetből áll, s mindhárom fejezet egy-egy különálló novellát alkot.
1. fejezet

   expozíció: megérkeznek a juhászok

   bonyodalom: a veres juhász „kérése”

   tetőpont a gyilkosság

   megoldás a temetés és a vacsora.

2. fejezet

 expozíció: az asszony elindul     otthonról

bonyodalom: nem találja a férjét és a fiát

kibontakozás: a keresés

tetőpont: az asszony megtalálja a sírt

megoldás: a szíjat Szegedre viszi

3. fejezet

expozíció: a kihallgatás

 bonyodalom: a veres juhász nem ismeri be a tettét, pedig tudja, hogy egyéb bűnei miatt fel fogják akasztani

tetőpont:a  szíj előkerülése                   

 megoldás: a veres juhász beismeri    tettét

A szíj fordulópont mind a 3 részben, amely a gyilkosság ürügye, majd eszköze, végül pedig maga a bizonyíték lesz – a lelkiismeret szimbóluma.
Az első és a harmadik fejezet balladaszerű, a második viszont inkább népmesére emlékeztet a feleség mesebeli, költői ábrázolása miatt, ahogyan férjét és fiát önfeláldozóan, hősiesen keresi.

Balladaszerűség: az írói közlés szaggatott, az elbeszélő háttérbe kerül, a kihagyások éppoly jelentőségteljesek, mint a közlés. Folyamatos a feszültség és ezt a feszültséget semmilyen eszközzel nem oldja az író. A drámai ábrázolás leginkább a 3. fejezetben érvényesül, amely a bíró és a veres juhész párbeszédében nyilvánul meg. Minden szónak, gesztusnak nagy a jelentősége, a hallgatás mögött fenyegetettség, a szavak mögött kétértelműség rejlik.

 Móricz tömören rajzol meg egy-egy embert, helyzetet, érzelmi állapotot. Hitelesen adja vissza a parasztok és pusztai emberek beszédstílusát (tájszavak: „vót”, „aztat”, „ezér gyüttetek”). A párbeszédek nagyobb szerepet kapnak, mint az elbeszélt részek. Az író nem helyezi magát szereplői lelki világába, személytelen, nem értelmezi az eseményeket, közömbösen, szűkszavúan közli a tényeket.
A pusztán a kutya pótolja az emberi kapcsolatokat (a juhász és a puli megértik egymást), a tárgyak szerepe és súlya így nagyobb. (szíj, körtefa) Bodri juhász bizalmatlan a városi emberekkel, de a „pusztabéliekben” teljesen megbízik.
A novella nagyszabású és nagyhatású vádirat Magyarország felelős vezetőivel szemben, akiknek működése alatt létezhet ennyire barbár világ.