kafka.

Franz Kafka (1883–1924)

A modern próza – James Joyce mellett – egyik legjelentősebb megújítója. Személyes sorsában is hordozta a század egyik legfontosabb témáját: az elidegenedést és az identitás hiányát.

A soknemzetiségű Monarchia polgáraként Prágában született németül beszélő zsidó családban. A robosztus termetű, életerős apa alakja ellentételezi az intellektuális beállítottságú, vézna fiút; gyakran felbukkan majd Kafka írásaiban. Kafka nappal példás hivatalnok, a betegbiztosítás elismert szakértője. Éjjel bohém és szorongásokkal teli művész. Életében csak egy novelláskötete jelent meg. Végrendeletében többnyire töredékes írásait Max Brod nevű barátjára bízta, kérve azok megsemmisítését. Csak halála után jelentek meg – a szerkesztésben és összeállításban Brod keze nyomát is magán viselő – regényei.

A rendkívül rövid alkotói pálya korszakai:

1904–12: a korai elbeszélések – Szemlélődések című kötet, illetve Amerika című regény

1912–18: álomnovellák – Az ítélet, Az átváltozás, A fegyencgyarmaton, A per című regények

1918-tól haláláig: A kastély, Parabola-novellák

Világképének filozófiai háttere – az elidegenedés problémája:
Az elidegenedés vagy izoláció gondolatát – mint a polgári világ jellemzőjét – már Hegel felvetette. Marx ‘Gazdasági–filozófiai kéziratok 1844-ből’ című munkájában az elidegenedést gazdasági–társadalmi okokkal magyarázza. A termelő, a munkás és a termelt áru elválik egymástól, a munkás által létrehozott termék nincs már kapcsolatban előállítójával. Minél többet dolgozik egy munkás, annál inkább egy tőle független és idegen világot hoz létre. Kafka Naplójában említi: “munkájuk gyermeke nem hasonlít hozzájuk”.
Az elidegenedést bölcseleti szinten legnagyobb erővel Heidegger vetette fel ‘Lét és idő’ című tanulmányában. Megkülönbözteti a létet és a létezést. Ez utóbbi a mindennapiság világa, a közember világa, az akárki világa, mely a maga szokásrendszerével fogva tartja az embert, a megfelelések kényszerébe zárja (Ivan Iljics halála). Ám az embert időlegessége, halálra utaltsága figyelmezteti arra, hogy ki kell törnie a létezésből, meg kell valósítania személyiségét, el kell jutnia az autentikus létig. A felismerés, az igény – legyen bár öntudatlan is – még nem hozza magával szükségszerűen a köznapiság világával való szakítást, hiszen annak megtartóereje óriási. Megszüli viszont a szorongást az elmulasztott lehetőség miatt. A szorongás gyakran együtt jár a bűnös bűntelenség tudatával.
Világképének fontos kérdését, a Törvény fogalmát és mibenlétét világítja meg A per című regényének betétje, A törvény kapujában. Kafka nem tagadja a Törvény létezését, ám ahogy Naplójában írja, olyan törvények uralkodnak felettünk, amelyeket nem ismerünk. A parabola szerint a halál pillanatából visszatekintve megvilágosodik a Törvény értelme – ezt jelzi a képi szinten is megjelenő illumináció toposz; pontosabban nem a törvény értelme, hanem az embernek a törvényhez való viszonya, a félelem, a megalkuvás, az önáltatás a törvény megismerésével kapcsolatban.

Az átváltozás:
A cím egyértelmű rájátszás Ovidius Metamorphosis (Átváltozások) című művére. Az antik költőnél az átváltozás mindig egy egyértelmű isteni akarat következménye. Kafkánál éppen ez az egyértelműség hiányzik a törvény ismeretlenségéből következően.
Az átváltozás sokértelmű, többféleképpen értelmezhető mű.

1.) Filozófiai szintA novella parabola, azaz képes beszéd, példázat az elidegenedésről, eldologiasodásról. Heidegger terminusát használva a mű hősei a létezés szintjén élnek, azaz elfogadják az adott világot, s annak még legabszurdabb megnyilvánulását – Gregor féreggé válását – is a kellemetlenség fokán érzékelik. A létezés szintjén élő emberek tehát féreg módra élnek, illetve ez a világ féreggé változtatja az embert. A féregvolt okozta szorongás kényszeríti rá Gregort arra, hogy számot vessen életével, felismerje élete időlegességét, s ezáltal felvillanjon előtte a lét teljessége. Kafka groteszk módon idézi meg az ezt felismerni segítő, a XIX. századi regényekben sokszor alkalmazott megoldást, a zenét, illetve az elevációt (felmászik a plafonra). Szintén a klasszikus regénymegoldásokat idézi az illumináció, a hajnalban besugárzó fény (halálakor).

2.) Lélektani és etikai szintA főhős neve beszélőnév, a Samsa egyedül levőt, magának valót jelent. Az elidegenedett világot csak úgy lehet elviselni, ha az elgépiesedett emberi kapcsolatokat a szeretet oldja fel. Gregor és az apa viszonyában a mélylélektan megfigyelései sűrűsödnek. A családfő szerepét átvevő Gregort féreggé válása után éppen az apja öli meg, így szerezve vissza hatalmát a családban és a család fölött – “mintha a hang Gregor fölött már nem is egyetlen apáé volna”. Gregor és Grete kapcsolatát sem a szeretet, hanem a kölcsönös áldozathozatal jellemzi. Az áldozathozatal mindig önfeladással jár, ez pedig torzítja a személyiséget (Grete hisztérikus, kizárólagos birtoklási vágya és kötelességteljesítése). Gregornak a szenvedés, az önmagával való szembenézés keserve után megadatik az önmagával és környezetével való megbékélés kegyelme és lehetősége.

3.) Esztétikai szintKlasszikus felépítettségű, zárt, keretes novella. A zárt és egyre szűkülő helyszín – mint klasszikus dramaturgiai fogás – alkalmas arra, hogy a figyelem az emberi kapcsolatokra irányuljon. Ebből a zárt térből – szintén sokszor használatos motívummal – az ablak révén nyílik kilátás, a látvány azonban a külvilág fenyegető szürkeségét tárja elénk. Ugyanakkor Gregor halálakor onnan árad be a fény a megvilágosodást és megbékélést jelképezve. A keretet a nyújtózás mozdulata biztosítja. Az elején Gregor, a végén húga nyújtózik. A férfi esetében az egyik világból a másik világba való átlépést jelképezi, az ön- és világmegismerés útján való elindulást kifejezve. Grete esetében már nem ennyire egyértelmű az értelmezés lehetősége. Jelentheti a körkörösséget – most rajta a sor; vagy éppen azt, hogy a fiatal test kinyújtózza magából a féregvoltot. Az elbeszélő nézőpontja a kívülállóé, az eseményeket mindig az egyes szereplők szemszögéből látjuk. Ez a történet hitelesítésének fontos eszköze. A szikár, pontos, tényközlő stílus a legabszurdabb jelenségeket is hihetővé teszi.

mann: mario és a varázsló.

Thomas Mann: Mario és a varázsló

           

            A XX. századi irodalom egyik legnagyobb alakja a német származású Thomas Mann. Bár a korszak bővelkedik irodalmi irányzatokban, munkássága mégsem köthető egyetlen stílushoz. Írásaiban éppúgy találhatóak realisztikus jegyek, mint naturalista és impresszionista attitűdök. Erősen önéletrajzi kötődésű író, a Mario és a varázsló című novellája is megtörtént eseményeken alapszik.

            A mű a múlt század 20-as éveinek Olaszországába kalauzol, egy Torre di Venere nevű tengerparti fürdőhelyre. Az író ide érkezik meg családjával 3-4 hetes nyaralásra. Már a novella alcíme is: „Tragikus útiélmény” azt sugallja, hogy nem volt felhőtlen az ott tartózkodás. Bevezető mondata pedig egyértelművé is teszi ezt: „…emlékezésnek kellemetlen a levegője.” Utalást találunk már itt a „borzalmas Cipollára” is, akiről még nem sejtjük, hogy kicsoda, de megtudjuk, hogy fontos szerepe lesz a „rettentő végkifejlésnél”. Az egyes szám első személyben megszólaló elbeszélő mindvégig tanúként szemlélteti az eseményeket, ezáltal is hitelesítve a történteket. A „… kicsit korán jöttünk”, a „nyaralás” rossz időzítésére utal. Ebben az időszakban – augusztus közepén – ugyanis még tart a szezon, ilyenkor a külföldi turisták csak másodrendűek a helyiekkel szemben. Erre több személyes élmény is utal. Kezdetben nem értjük az író ellenszenvét – néha még az olasz nyelvre is kiterjedő iróniáját –, de oldalról-oldalra tárul fel előttünk az olasz középosztály, a maga torz „nemzeti jellegével”, időnként beteges szolgalelkűségével. Mintha akkor, ott Torre di Venerében már érezhető lett volna a borzalom előszele, mely Európát veszélyeztette. Vajon az akkori olasz társadalom egyes elemei törvényszerűen eredményezték az ország fasizálódását? Még nem kapunk rá választ. Kirajzolódik előttünk az „emberi középszerűség és polgári hígvelejűség”, hiányzik az „ártatlanság, a természetesség légköre”. Egyedül a gyermekek azok, akik a romlatlanságot képviselik, s mint egy mentőövbe, ebbe kapaszkodik Thomas Mann az egész mű során. Ám, ha „politikáról van szó, a nemzeti eszme forog szőnyegen”, a gyermeki ártatlanság is áldozatul esik: „A strandon csakugyan csupa hazafias gyermek nyüzsgött.”

Ilyen, és hasonló előzmények után következett az átköltözés Angiolieri asszony panziójába, majd az ostoba pénzbüntetés, amelyet „szemérmetlenségükért” fizetniük kellett. Másik visszatérő motívum a hazautazás gondolata. Folyamatosan jelen van, mégis valami megmagyarázhatatlan erő visszatartja őket ettől: „Maradtunk hát, s állhatatosságunk borzalmas jutalmául éltük át Cipolla mély hatású s gyászos megjelenését”. Mindez már szeptemberben – az utószezonban – következik be. Pontosan tudjuk, hogy a tervezett „nyaralás” kétharmada telt el a megérkezés óta, a novella kétharmada mégis „Cipolla lovag” előadására koncentrálódik. Thomas Mann mesteri jellemábrázolásának köszönhetően, pontos képet kapunk a varázslóról, majd a későbbiekben Marioról is. Feltárul előttünk Cipolla különc külseje, hóbortos öltözéke, de megtudjuk azt is, hogy testi hibája van. Belső énje fokról-fokra bontakozik ki előttünk az este folyamán. Megtudjuk, hogy személyisége szorosan összefügg púposágával. Az író homéroszi módszerrel emeli ki és hangsúlyozza is minden alkalommal ezt: „a nyomoréknak az a bizonyos méltósága és önteltsége áradt belőle…”, vagy „a nyomorékok öntelten igényes viselkedésével…”. Noha bűvészként hirdette magát, „ez az önérzetes nyomorék a leghatalmasabb hipnotizőr volt”. Az egész előadást tulajdonképpen a nyílt kísérletezés, az akaratfosztás és átvitel töltötte ki. Az efféle mutatványok űzése akkoriban szigorúan tilos volt, ezért a rendőrségi retorziót kikerülendő, szükséges volt az álcázás. A „produkciók” kivétel nélkül a másik ember megalázásáról szóltak. Ez az „öntelt nyomorék” kiválogatta a közönség soraiból azokat az embereket, akiket „egy erős öntudatú egyéniség a varázsa alatt tarthatott”. Ehhez az éjszakára, folyamatosan alkoholra és az elmaradhatatlan cigarettára volt szüksége. No és egy szörnyű, kampósvégű ostorra. A gyermekek jelenléte – mint visszatérő motívum – komoly lelkiismert-furdalást okoz az írónak, és a távozás gondolata is folyamatosan foglalkoztatja. Ám mint a hazautazásnál, most is valami démoni erő maradásra kényszeríti. Noha kiderül, hogy a közönség egésze és hasonlóan érez, a szünet után is mindenki a helyén marad. Senki nem sejti, hogy a borzalmat még lehet fokozni. Mindenki a „kellemetlen ember” hatása alá került. Ekkor jelentkezik egy római úr, aki kijelenti, hogy őt az akaratán kívül nem lehet kényszeríteni. „Ez a legény az emberi nem becsületéért állt ki a gátra...”. Végül maga is az ördögi „lovag” bábjává válik. Cipolla diadala ezzel elérte a tetőfokát: „…a karmos fogójú, süvítő bőrostor korlátlanul uralkodott”.

Ebben a felfokozott helyzetben kerül sor az utolsó fellépésre. A varázsló Mariot hívja a színpadra. Ez az egyszerű, szerény fiú pedig engedelmeskedik. Engedelmeskedik, hogy a „púpos” parancsára a legbensőségesebb érzéseiben, viszonzatlan szerelmében szégyenüljön meg. Megcsókolja a „förtelmes húst”, mert öntudatlan állapotában a kedvesét képzeli Cipolla helyébe. Feleszmélvén azonban, ráébred tettére és a kétségbeesett, megalázott ember ösztönével lelövi a varázslót, aki immár nem más, mint „egymásra hányt ruhák s görbe csontok halma”. „Rettenetes vég, szörnyű végzetes befejezés” – írja Thomas Mann. Vajon más véleményen lett volna, ha Mario nem vesz elégtételt? Tudjuk, a valóságban nem tette. Ám a következő mondat mintegy felmentés a szegény pincérfiú számára: „És fölszabadító vég mégis – nem tehetek róla, így kellett és így kell éreznem!”

            A Mario és a varázsló című mű a fasizmus lélekrajza. Noha a fasizmus szó egyszer sem szerepel az elbeszélésben, Cipolla nem más, mint ennek a torz ideológiának a szimbóluma. Szimbóluma egy beteges eszmének, amely a nemzeti öntudatot „felsőbb rendű” nemzetieskedéssé, a hazafiságot hazafiaskodássá degradálja, miközben ártatlan emberek válnak megalázottá és kiszolgáltatottakká.

brecht epikus színháza.

  Brecht epikus színháza: Kurázsi mama és gyermekei

Brecht : 1898-ban született jómódú családban. Münchenben orvostanhallgató, de tanulmányait nem fejezte be. Diákként fellépett a müncheni kabaréban, ahol saját dalait adta elő mandolinkísérettel.   1918-ban megírta első művét. Az 1919-es forradalmat követően dolgozott színikritikusként, színházi dramaturgként. 1923-ban dramaturgi működése meghozta számára az elismerést. Az 1928-ban megírt Koldusoperával világhírűvé vált.  A marxizmus hatására tandrámákat kezdett írni,fő célja az eszmék agitációs közvetítése volt. Németországból elmenekül, és éveken át Dániában,Svédországban és az Egyesült Államokban élt. Jelentős drámái: A kaukázusi krétakör, A szecsuani jólélek, Galilei élete. Hazatérve Kelet-Berlinben telepedett le,ahol megszer- vezte saját társulatát (Berliner Ensemble). A modern dráma kiemelkedő egyénisége, író és rendező.  Legközvetlenebb munkatársa színésznő felesége, Helene Weigel volt. Brecht 1956.08. 04-én halt meg. 20.sz.i dráma jellemzői: A hagyományos dráma a 19.sz.végén válságba került. A polgári társadalomban elszürkült az élet, felszínessé váltak az emberi kapcsolatok. Mindez nem kedvezett a drámának, amelynek lényege a nagy emberi és társadalmi konfliktusok ábrázolása. Már nincsenek igazi, nagy drámai összeütközések, a 20.sz. tragédiái hétköznapi tragédiák:kisszerűek és sokszor nevetségesek is.    Az élet tele van apró konfliktusokkal, amelyekkel állandóan együtt él az ember. Nem bukik bele látványosan, de nem is lesz rajta diadalma- san úrrá. A korszak drámaírói ezt az újfajta konfliktust akarták kifejezni, s ennek megfelelően alakították a műnem sajátosságait: lírai, epikai és filozófiai elemek szövődtek a hagyományos lírába. Az író valamit magyarázni és bizonyítani akart. Sokszor nem konkrét élet-helyzeteket ábrázoltak, hanem példáztak valamit, a nézőben akartak változást elérni. Máskor az epikai jelleg erősödött, a mindennapi élet apró jelenségei is megjelentek a drámákban. Ez lassította a kibontakozást, másfajta színpadi megjelenést eredményezett. Így alakult ki az epikus színház.

Brecht: Kurázsi mama és gyermekei: A Kurázsi mama és gyermekei 1939-ben keletke-zett, amelyben Brecht a 30 éves háborúból 12 év történe- tét dolgozta fel. A dráma cselekménye az 1624-36. közötti időszakról szól. Az író nem törekedett a színházi hatásokra, az eseményeket epikus módon mutatta be; a mű 12 jelenetre tagolódik. Az első jelenetben megjelenik a főszereplő, Kurázsi mama, aki markotányosnőként járja a hadiszínteret három gyerme- kével, Stüsszivel,Eiliffel és Kattrinnal. A záró jelenetben már egyetlen gyermeke sem él, mindegyiket elveszítette, és magára maradt.  Kurázsi mama alkalmazkodik a háborúhoz, egyetlen célja, hogy magát, gyermekeit és a kocsiját átmentse.  Ügyes, jó üzleti érzékkel rendelkező asszony, aki hasznot akar húzni a háborúból. Ad-vesz, kalmár- kodik, megélhetési forrásnak tekinti a háborúban való üzle- telést. Látja ő is a háború értelmetlenségét, de arra nem gondol, hogy minden értékét elveszítheti, hogy a háború, neki is benyújtja a számlát    A háromgyermekes asszony sorra veszíti el gyermekeit, mert amikor veszélyben vannak,ő éppen üzleti ügyeiben jár el; mi több: alkudozni próbál fia életére. Kurázsi mama emberfeletti kitartással járja a hadszín- tereket, hogy a  megélhetést biztosítani tudja gyermekei- nek, de nem képes az üzleti szempont elé helyezni őket. Amikor egyedül marad, várjuk, hogy rádöbbenjen, saját szűklátókörével, ostobaságával, kapzsiságával ő maga gyermekei halálának okozója.  A felismeréshez kötődő katharzisz azonban    ( az epikus színház felfogá- sának megfelelően) elmarad.         Kisebbik fiát megmenthetné, de addig alkuszik a váltságdíj összegéről, míg késő lesz, és Stüszit kivégzik. Ebben a jelenetben mutatkozik meg legerősebben és legfélelme- tesebben kapzsisága. Fiától el sem tud búcsúzni, el sem temetheti, mert bajba sodorná lányát és önmagát, elveszí- tené egzisztenciáját, kocsiját el kellene adnia. Döbbenetes tény, hogy a fia élete helyett a kocsit választja. Eilifet azért ölik meg, mert békeidőben is ugyanúgy bántalmazza az embereket, erőszakoskodik a lakos- sággal, mint háborúban. A háborúban kifordult értékrend szörnyű következményt von maga után. Kurázsi mama nem tudja megvédeni fiát, mert éppen áruit értékesíti. Ez a rettenetes tragédia sem változtat azonban Kurázsi mama felfogásán, továbbra is a háborús üzletelést választja.

Kattrin, a néma lány a darabban az emberség, a humánum képviselője. A mások iránti együttérzésében annyi erő gyűlik össze benne, hogy végül ő lesz képes az önálló cselekvésre. Szörnyű jelkép, hogy a beszédre épülő színpadon az emberiség képviselője: NÉMA.    Tettével ő válik a legkülönbbé, a legértékesebb emberi tulajdonságok hordozójává.            Kurázsi mamának Kattrin halálával már nem marad senkije, csak a reménye, hogy Elilif fiával találkozhasson (még nem tudja, hogy kivégezték), így a szekeret egyedül húzza tovább.

avantgárd.

rAz avantgárd

1. Társadalmi háttér

A 19. századi európai ember még hitt Istenben, a tudományban és a kultúrában. Mindez a 20. században megrendült. Az emberek azt hitték, hogy a világot rövid időn belül teljesen megismerhetik. Azonban Einstein relativitáselmélete éppen az ellenkezőjét irányozta elő. A 19. században nagy gondolkodók álmodoztak egy tökéletesebb társadalomról. Ezek közül is kitűnik Marx és Engels, akik szerint a jelenlegi(=akkori) társadalmat fel kell számolni, és egy új, osztályok nélküli társadalmat kell kiépíteni. A korszakban fejlődött a technika és ezzel együtt az ipar és a szolgáltatások is. Az embereket elkezdte foglalkoztatni a politikai élet. Megszűnt az ismert, egyszerű, védett világ, az ember szorongva igyekezett kiismerni az új törvényszerűségeket.

2. Az avantgárd

A 20. század kultúráját valójában többféle stílusirányzat határozta meg. Ezeket a stílusokat az avantgárd szó alatt foglalhatjuk össze. A szó jelentése: előőrs. Az irányzatok születésének az oka az volt, hogy a folyamatosan változó világban a művész nem látta a hagyományos művészet és kultúra értelmét, célját, s radikálisan meg akarta újítani a művészetet és a társadalmat. Jellemzői:

-         megváltozik szubjektum és objektum, művész és tárgya viszonya: a világ többértelmű, felfoghatatlan, a művész a kaotikus világban a lényeget keresi, az ismeretlen összefüggéseket

-         megváltozik tér és idő hagyományos ábrázolhatósága: tér és idő egybeforr, a világ a szubjektum számára szaggatottá válik, a kontinuitás érzete helyett a diszkontinuitás a meghatározó. A művész úgy érzi, hogy műve szaggatottságával, pontszerűségével, töredékességével kell érzékeltetnie a szaggatott világot.

-         szét akarja rombolni a művészetek hierarchiáját, a magas és alacsony, az arisztokratikus és a populáris művészetet elválasztó falat. Érdeklődik a cirkusz, a varieté, a tornaünnepélyek és a mozi iránt.

-         el akarja törölni a határt az egyes művészeti ágak, illetve a műnemek és műfajok között.

A különféle irányzatok mozgalomként lépnek fel, programnyilatkozattal, világmegváltó törekvésekkel, az új ember arculatának megrajzolásával.

3. Irányzatok

Futurizmus (olasz futuro ‘jövő’ szóból)

Idő: 1909 (Marinetti első futurista kiáltványa) – 1944 (az olasz fasizmus vége)

Hely: Olaszország, Oroszország illetve Szovjet-Oroszország

Általános jellemzői: A modern nagyvárosi élet, a technika, a sebesség sajátos kifejezőeszközeinek keresése. Eszményképe a konvencióktól nem befolyásolt, a múlt értékeitől akár erőszakosan is megszabaduló ember.

Irodalom: Az íráskép extrasága, a nagybetűk és a központozás elhagyása, matematikai és zenei jelek alkalmazása, képversek, összefüggéstelen hang- és szócsoportok, az ún. szabad szavak.

Képviselői: Marinetti (olasz), Majakovszkij, Hlebnyikov és társai: Pofonütjük a közízlést (1912) (orosz).

Képzőművészet: A mozgások egymás utáni fázisát rögzítő szimultanizmus, a mozgásirányt jelző erővonalak megfestése, az egyetemes dinamizmus érzékeltetése.

Zene: disszonanciával való kísérletezés, zörejek, természeti hangjelenségek felhasználása.

Expresszionizmus (latin expressio ‘kifejezni’ szóból)

Idő: 1905–20.

Hely: Németország

Két jelentős csoport: Die Brücke (1905, Drezda), Der blaue Reiter (1911, München).

Két folyóirat köré csoportosultak: Der Sturm, Die Aktion.

Általános jellemzői: Az ember belső élményét, legtöbbször szorongó látomásait igyekszik kivetíteni. Erős társadalmi elkötelezettség. Az emberért való szociális–egzisztenciális aggódás és háborúellenesség jellemzi.

Irodalom: Extatikus metafora- és igehalmozás, a hagyományos logikát felborító csapongó mondatfűzés, látomásos képalkotás. Képviselői: Georg Trakl, Brecht, Gottfried Benn (líra); Georg Kaiser, Ernst Toller, Brecht (dráma).

Képzőművészet: A színek és formák felszabadítása a természetelvűség konvenciói alól, és hangsúlyozottan a tartalom-kifejezés szolgálatába állítása úgy, hogy a deformáció ellenére a valóság elemei felismerhetőek. Képviselői: Munch: Sikoly, Oskar Kokoschka.

Zene: Két jellemzője az atonalitás és a dodekafónia.

Film: Különleges képi és díszletmegoldások, erőteljes fény- és árnyékhatások.

Kubizmus (latin cubus ‘kocka’ szóból)

Idő: 1907 (Picasso: Avignoni kisasszonyok) – 1920

Jellemzői: Elsősorban képzőművészeti irányzat. A jelenségeket geometriai formákra bontani, lehántani a dolgok esetleges, véletlenszerű külső formáját, és felfedezni belső törvényszerűségeit.

Kiáltványa: Apollinaire: Kubista festők című írása (1913)

Festészet: előfutára Cézanne, főbb képviselői Picasso, Braque, Gris.

Dada, dadaizmus (francia dada ‘falovacska’ vagy orosz da-da ‘igen, igen’ vagy semmit nem jelent, csak véletlenszerűen nevezték így magukat: amelyik szónál a lexikon kinyílt)

Idő: 1916 (Tristan Tzara első dadaista kiáltványa) – 1923

Hely: Svájc, Franciaország, Németország, USA (létrehozói a háború elől menekülnek Svájcba)

Jellemzői: a háború okozta kiábrándultság, végletes elvetése és tagadása mind a polgári világnak, mind a művészetnek. Az esztétikum helyett és felett az élet áll, a gesztus, a botránykeltés a fontos.

Irodalmi képviselői: Tristan Tzara, André Breton, Louis Aragon, Paul Éluard.

Képzőművészet: A képek egymásmellé szeletelt, ragasztott hulladékokból, fényképekből, fényképkivágásokból állnak, előlegezve a fotómontázst, párhuzamosan haladva a filmes montázstechnikával.

Szürrealizmus (francia surréalisme ‘valóságon túli, valóság feletti’ szóból)

Idő: 1923. (André Breton első szürrealista kiáltványa) – 1944. (Breton feloszlatja)

Hely: Franciaország

Az első mozgalmak kifulladása után lép fel, szintetizáló, összefoglaló törekvéssel. Célkitűzését André Breton, a mozgalom vezetője fogalmazza meg: „föloldani a cselekvés és az álom közti jóvátehetetlen szakítás nyomasztó eszméjét”. Azaz – mint oly sokan a XX. század első fele értelmiségei közül – a társadalmi praxis tekintetében Marx, a lélektan területén pedig Freud tanait követik, kettejük összebékítésére törekszenek.

Irodalom: A valóságot, a lényeget a tudat minél teljesebb kikapcsolásával, a lélek mélyrétegeiben keresi. Ehhez a legjobb eszköz a freudi klinikai gyakorlatból vett automatikus írás, illetve a félálomban történő írás. A szürrealista vers központi eleme a kép. Sajátossága a képalkotásnak, hogy az egyes képek összetevőit, illetve a különböző képek közötti távolságot a végtelenbe tágítja, az asszociáció ívét ad absurdumig feszíti. Előfutáruknak Lautréamont meghatározását vallják, akinek jellegzetes hasonlata volt a „szép, mint egy varrógép és egy esernyő véletlen találkozása a műtőasztalon”.

Irodalmi képviselői: Breton, Aragon, Éluard

Képzőművészet: Picasso, Chagall, Dali, Max Ernst, Chirico.

4. Az avantgárd továbbélése: a neoavantgárd

Az 1945 után fellépő avantgárd irányzatok átfogó megnevezése. Az 1960-as évektől új sajátosságokkal jelentkezik, elsősorban a popfilozófiához kapcsolódva:

Anarchistairányzat:

-   beat-irodalom: az amerikai csavargó társadalom életérzéseit és világképét kifejező irodalmi irányzat (élőbeszéd jellegű, a mondatok hosszát a levegővétel határozza meg). Legfontosabb képviselői Jack Karouac, Allen Ginsberg.

-   protest song = tiltakozó dal: Bob Dylan, Jim Morrison

-   pop art: Andy Warhol

Technokrata irányzat:

-   A számítógéppel megalkotott és elsajátított művészet

-   Papp Tibor: automatikus versgenerátor (2400 szóból 16 billió különböző disztichon létrehozása)

Avantgárd és realizmus szintézisére törekvő irányzat

Teljesen kiábrándult neoavantgárd:

-   katasztrofizmus: a jövő egy katasztrófa, az emberi lét örök kérdésével foglalkoznak (pl. Bulgakov: A Mester és Margarita)

-   abszurd irodalom: az ember sorsa kilátástalan, az élet értelmetlen és érthetetlen (pl. Beckett: Godot-ra várva, Ionesco: A kopasz énekesnő)

5. Magyarországon 1986-ig – Esterházy Péter: Bevezetés a szépirodalomba és Nádas Péter: Emlékiratok című munkájának megjelenéséig – tartott a neoavantgárd, mert ettől kezdve posztmodernségről beszélhetünk. A magyar neoavantgárd legfontosabb hazai képviselői:

Kukorelly Endre,

Tolnai Ottó,

Vámos Miklós,

Kertész Imre (2002 óta eddig egyetlen irodalmi Nobel-díjasunk),

Szőcs Géza (jelenleg, 2010-től az új kormány kultúráért felelős államtitkára).

fogalmak (emelt- és középszintű).

 Fogalmak a magyar nyelv és az irodalom ismeretköreihez

Középszint és emelt szint

Az emelt szint fogalomismereti követelményeit dőlt betűvel jelezzük.

A/ Magyar nyelv

beszédtett

diakrónia, szinkrónia

jel, jelrendszer

a nem nyelvi kommunikáció

a kommunikáció, a kommunikációs folyamat funkciói, tényezői

a kommunikáció létformái: szóbeliség, írásbeliség; magánéleti, nyilvános kommunikáció

a magyar nyelv történeti korszakai: nyelvemléktelen kor, nyelv­emlékes kor; ősmagyar, ómagyar, közép­magyar kor, nyelvújítás, újmagyar kor, mai magyar nyelvhasználat

finnugor nyelvcsalád

nyelvemlék: szórványemlék, vendégszöveg, kódex, ősnyomtatvány

nyelvi norma

összehasonlító nyelvtudomány

a nyelv vízszintes és függőleges tagolódása: sztenderd, köznyelv, nyelvjárás, regionális köznyelv, csoportnyelvek, szleng, argó

kettősnyelvűség, kétnyelvűség

nyelvi tervezés, nyelvpolitika, nyelvtörvény

a helyesírás alapelvei: a kiejtés, a szó­elem­zés, a hagyomány, az egyszerűsítés elve

a magánhangzó, mássalhangzó képzésmódja, alkalmazkodása (hangtörvények)

a szóelem (morféma) fajtái

a szójelentés: egyjelentésű, többjelentésű, azonos alakú szó; rokon-és hasonló alakú, ellentétes jelentésű szó; hangutánzó, hangulatfestő szó

a szókincs rétegei: ősi szavak, belső keletkezésű szavak, jövevény- és idegen szavak

a szószerkezetek  fajtái, alá- és mellérendelő szószerkezetek

állandósult szókapcsolat: szólás, szóláshasonlat, szállóige, közmondás

egyeztetés a szintagmákban

jelentés: szó-, mondat-, szövegjelentés; denotatív, konnotatív jelentés, szótári, kontextuális jelentés

jelentésrétegek mondatban, szövegben

jelentésszerkezet, jelentéselem,  jelentésmező, jelhasználati szabály

központozás: a gondolatjel, a zárójel, a kettős­pont, a pontosvessző, az idézőjel szerepe

mondat- és szövegfonetikai eszközök

mondatfajták: modalitás

mondatszerkezet: egyszerű mondat, összetett mondat, alárendelő, mellérendelő összetett mondat; tagolt, tagolatlan mondat, teljes, hiányos mondat

sajátos jelentéstartalom: feltétel, következtetés, hasonlítás, megengedés

szóalkotás: szóképzés, szóösszetétel, mozaikszó

szófaji rendszerünk, alapszófajok, viszonyszók, mondatszók

a hiány szövegösszetartó szerepe

a tömegkommunikáció tájékoztató, véleményformáló műfajai: hír, tudósítás, kommentár, cikk, interjú, riport, glossza, recenzió, kritika 

intertextualitás

szórend: kötött és kommunikatív (szabad) szórend; aktuális tagolás: ismert és újságoló rész (téma, réma)

szöveg, szövegmondat, szövegegységek: bekezdés, tömb, szakasz

szövegjelentés: témahálózat, tételmondat, kulcsszó, kontextuális jelentés

szövegkapcsoló elemek: kötőszó, névmás, névelő, határozószó, előre- és visszautalás (rámutatás, anafora, katafora, deixis), egyeztetés a szövegben

szövegkohézió (lineáris, globális)

szövegtípus, szövegfajta: definíció, magyarázat, kisértekezés, értekezés, tanulmány, esszé, pályázat; ajánlás, műelemzés, értelmezés; vita, referátum, előadás; hivatalos levél, meghatalmazás, kérvény, önéletrajz

érvelés: tétel (állítás), érv, ellenérv, cáfolat; deduktív, induktív módszer

retorika: szónoklat, alkalmi beszéd, meg­győző szövegműfajok; szónoklat részei: bevezetés (az érdeklődés felkeltése, jóindulat megnyerése, témamegjelölés), elbeszélés, érv, bizonyítás, cáfolás, befejezés (összefoglalás, kitekintés), érzelmi betetőzés

a stílusirányzatok kifejezőeszközei

alakzatok: ellipszis, kötőszóhiány, ismétlődés, gondolatritmus, oxymoron

állandó és alkalmi stílusérték

expresszivitás, eufemizmus, evokáció, archaizálás, egyéni szóalkotás, poétizáció

hangszimbolika, hangutánzás, hangulatfestés, alliteráció, áthajlás, figura etimologica

metafora, metaforizáció

mondatstilisztikai változatok: verbális stílus, nominális stílus, körmondat

motiváltság, motiválatlanság

stílus, stíluselem, stílushatás

szóképek: metafora, hasonlat, szinesztézia, metonímia, szinekdoché, összetett költői kép, allegória, szimbólum

B/ Irodalom

interkulturalitás

irodalmi hagyomány, szöveghagyomány

irodalomtörténet

irodalmiság változó fogalma

mitológia, mítosz

szóbeliség, írásbeliség

könyvnyomtatás, digitális közvetítés

virtualitás

műköltészet, népköltészet, folklór, népiesség

színház, színházi konvenciók, a színházi hatás összetevői

tömegkultúra – bestseller, krimi, tudományos-fantasztikus irodalom

téma, motívum, vándormotívum, archetípus, toposz

kultusz

esztétika, filozófia, etika

érték, esztétikai érték, történeti érték

erkölcs, erkölcsi érték, választás, ítéletalkotás

alkotás, befogadás, megszólított, címzett, olvasat, jelentés, jelentésrétegek, nyitott mű, értelmezés, értékelés

katarzis, érzésvilág, érzelmi hatás, képzelet, képzettársítás, fikció

szerkezet, kompozíció, ciklus, forma, megformáltság, szimmetria, aszimmetria, polifónia

harmónia, diszharmónia, feszültség, feszültségoldás, késleltetés

cím, címadás

idő, időszemlélet, idősíkok, szimultánizmus

tér és térszemlélet

jellem, típus, hőstípus

poétizáció, stilizáltság, allegorikus és szimbolikus ábrázolásmód

művelődéstörténeti korszak, korstílus, stílusirányzat – ókori irodalom, középkor, reneszánsz, barokk, rokokó, klasszicizmus, szentimentalizmus, romantika, realizmus, naturalizmus, szimbolizmus, szecesszió, avantgárd, futurizmus, expresszionizmus, szürrealizmus, modernizmus, beat-irodalom, posztmodern

humanizmus, reformáció

műnem, műfaj

epikai műfajok – anekdota, elbeszélés, elbeszélő költemény, emlékirat, eposz, komikus eposz, fabula, históriás ének, legenda, mese, monda, novella, regény, széphistória, vallomás, verses regény

regényváltozatok, regénytípusok – családregény, fejlődésregény, életrajzi regény, lélektani regény, próbatételes kalandregény, történelmi regény, utópia

epikus közlés – elbeszélő, elbeszélői nézőpont, narráció, belső monológ, cselekmény, dialógus, epizód, leírás; egyenes beszéd, függő beszéd, szabad függő beszéd, reflexió

drámai műfajok – tragédia, színmű, commedia del’arte, drámai költemény, analitikus dráma, epikus színház, abszurd dráma

dráma – dialógus, dikció, szituáció, bonyodalom, tetőpont, megfoldás, prológus, epilógus, deus ex machina, helyzet és jellemkomikum

lírai műfajok – ars poetica, dal, elégia, elégiko-óda, himnusz, óda, episztola, jeremiád, rapszódia, epigramma

líra – költői magatartás, szerep, élménylíra, tárgyias költészet, hangulatlíra, szerepvers, vershelyzet, lírai én, dallamra írott vers, képvers, verstípusok: önmegszólító, idő- és értékszembesítő, létösszegző

átmeneti műfajok: napló, levél, fiktív levél, ballada, leíró költemény, életkép, jellemrajz

a Biblia irodalmi műfajai: prófécia, zsoltár, evangélium, példázatos történet, apokalipszis

esztétikai minőségek, hangnemek – abszurd, groteszk, komikum, tragikum, humor, irónia, gúny

paródia

ritmus, verselés, hangsúlyos verselés: időmértékes verselés, verslábak, sorfajták, strófaképletek, hexameter, pentameter, disztichon, szabad vers, szonett, zeneiség, rím, rímfajták, alliteráció, áthajlás

irodalmi kisszótár.

KISSZÓTÁR   -   A   MINDENNAPOKRA

 

ABSZURD DRÁMA- a lét teljes értelmetlenségét céltalanságát tételező világkép hatja át. A szereplők sorsa a vegetatív szintű lét, gyakran a cél is hiányzik. A dialógus süketek párbeszéde, a nyelv is lefokozódik a vegetatív szintre. Szövegmondás helyett mimika, gesztusok hordozzák az alapjelentést

AKCIÓ- a színházi előadás jelrendszerében a testbeszédre vonatkozó megnevezés – cselekvés, helyváltoztatás, mimika, gesztusok, tekintet

ALAKVÁLTÓ KÖLTÉSZET-  a nézőpontok, lírai szerepek, versformák sokféleségében oldja fel a lírai ént, a harmónia újrateremthetőségét az énnek a költészet univerzumában való feloldásában látja

ÁLLANDÓSULT BESZÉDFORMA- olyan szófordulat, szólás, idézet-vagy válaszmondás, amely a nyelvben bizonyos helyzetekhez kötötten gyakran fordul elő

ANALITIKUS DRÁMA- a színpadi cselekményt a felidézett vagy tudomásra jutó előzmények lendítik tovább. A cselekmény a katasztrófa köré sűrűsödik

ANALITIKUS REGÉNY- a pszichoanalízis elméletét érvényesítő lélektani regény

ANTROPOMORFIZMUS- emberalakúság – emberi képességek, tulajdonságok átvitele nem emberi lényekre, jelenségekre, képzeletbeli alakokra

ARCHETÍPUS- azon mitologikus-szimbolikus képzetek, amelyek az emberiség közös tudatalattijában fellelhető tapasztalatokat rögzíti

BESTIARIUM- középkori didaktikus műfaj. Valóságos vagy elképzelt mitikus-mesés állatalakok leírása vallásos-erkölcsi, allegorikus értelmezéssel

BESZÉDHELYZET- a szöveg aktuális értékét meghatározó jeladási helyzet vagy szövegösszefüggés

BESZÉDSZINT- a mozzanatok szintje (mozzanat: az elbeszélés legkisebb egysége, kiegészítő szerepe van a csomópontok között)

-       a cselekmény szintje

-       az elbeszélés szintje

CIKLIKUS IDŐSZEMLÉLET- nem ismeri a fejlődést – múlt, jelen és jövő körforgásszerű ismétlődése révén, lényegileg azonos

CSELEKMÉNY - vagy SZÜZSÉ- az a mód, ahogyan megjelennek a dolgok. Lehet maga a történet, maga a szerkezet vagy pusztán formai elem.(A történet vagy fabula viszont a dolgok kronológiája!) A tér és idő koordinátái határozzák meg. Összetartó eleme lehet ok-okozati összefüggés, társadalmi folyamat, világszemlélet, hangulat, kaland, stb.

DEKONSTRUKCIÓ- a meglevő fogalmak bizonytalanná tétele, megkérdőjelezése, újraértelmezése. Filozófiai irányzatként a dolgok mindenkori továbbgondolhatóságát az adott struktúrák leépítésében és átépítésében látja lehetségesnek

DENOTATÍV JELENTÉS- önmagában létező (szótári, fogalmi) jelentés

DIKCIÓ- a színházi előadás jelrendszerében a beszéd hangzó eszközeire vonatkozó megnevezés (hangsúly, hanglejtés, tempó, szünet, hangszín)

DISZKURZUS- a világ valamely részéről való gondolkodás, azzal kapcsolatos cselekvés alapsémája. Egyfajta meghatározó látásmód, olyan keret, amelyben a használt szövegek meghatározott módon értelemhez jutnak.

DRÁMAI SZITUÁCIÓ- jellegzetes viszonyrendszer, amely már a dráma kezdetén készen áll, meghatározott cselekvés-lehetőségeket tartalmaz, és a szereplők közötti tett-váltás sorozatban bontakozik ki

EGZISZTENCIÁLIS REGÉNY- az író kísérleti egókon (hősökön) keresztül vizsgálja a lét nagy kérdéseit

EGYENES BESZÉD- valóságos vagy képzelt személy közléseinek szó szerinti idézése

ELBESZÉLŐI HELYZET- lehet – jelen idejű, egyes szám első személyű

-       múlt idejű, egyes szám harmadik személyű (történeten kívül álló elbeszélő)

-       összetett

-       írott (levél, napló)

ELBESZÉLŐI MAGATARTÁS- szubjektív: mindentudó vagy korlátozottan mindentudó elbeszélő, aki ismeri szereplőinek indítékait, gondolatait, érzelmeit

-       objektív: az elbeszélő háttérbe szorul, a hőst saját létében mutatja be (beszéltet, elmondja cselekedeteit, leírja környezetét)

ELBESZÉLŐI NÉZŐPONT- az a látószög, amellyel az elbeszélt világra tekintünk. Az határozza meg, hogy ki az elbeszélő, hányadik személyben szól, hogyan viszonyul a történethez (felnéz, egyenrangúnak tekint, vagy lenézi azt), milyen távolságot teremt a befogadó és a történet között

ELBESZÉLŐI TECHNIKÁK- lineáris

-       a dolgok közepébe vágó kezdés

-       retrospekció (visszatekintés)

-       tudatmozgások irányította, montázsszerű, idősíkos elbeszéléstechnika

ELŐREUTALÁS- később bekövetkező fontos eseményre való utalás a cselekmény egy korábbi pontján

EPIZÓD- olyan szerkezeti egység, amely nincs közvetlen kapcsolatban a cselekmény fő vonalával, sem a végigvitt mellékszálakkal. Így késlelteti a további kifejletet

ÉRTÉK- tematikus: a műben megjelenített anyagi, vitális, etikai, megismerési, politikai, stb. érték

-       modális: hogyan kell értelmezni a műben megjelenített értékeket

-       a megjelenítés értékei: nyelvi feltételek

ESZMEKIFEJTŐ DRÁMA- a cselekmény kevéssé fontos benne, sokkal inkább az eszmék és az eszméket képviselő sorsutak összekapcsolása. Erős gondolatiság, a drámai beszéd monologikus, lírai jelleg jellemzi

FABULA- az, ami valójában történt, a történet, a cselekménnyel szemben, ami az a sorrend, ahogyan az olvasó tudomást szerez a történtekről; 2. epikaiműfaj

FIKTÍV LEVÉL- az irodalmi levél változata, amelyet a megíró nem szán elküldésre, címzettje kitalált személy, és megírója sem feltétlenül azonos azzal, akinek nevében a szerző megszólal (ellentétben a misszilis= elküldött levéllel)

HOMO AESTHETICUS- magatartásforma: kívülmaradni a mindennapi élet és politika zajlásán. A művész az életnek csupán szemlélője, amelyből témát merít, de nem a téma érdekli, hanem az alkotás maga, amely az egyedüli emberhez méltó cselekedet (ellentéte a HOMO MORALIS)

IMITÁCIÓ-ELV - az antik minták ismerete és utánzása

IRÓNIA- az állítva tagadás stílusa –úgy állítunk valamit, hogy ezzel tagadásunkat fejezzük ki

KÁNON- adott korban érvényesülő, általánosan elfogadott normák, szabályok összessége, a mértékadónak tekintett irodalmi művek

KÉTSZINTES DRÁMA- transzcendens és evilági szinten játszódik, amelyek között feszültség jön létre. Az ideális mindig a valóságfölötti

KÉSŐMODERNSÉG- a modern kor 1920-tól kb.1970-ig tartó szakasza

KLASSZIKUS MODERNSÉG- a modern kor első, 1910-ig tartó szakasza

KOLLÁZS- a mindennapi életből származó szövegek, dokumentumok, idézetek tudatos beillesztése a műbe

KONFLIKTUSOS DRÁMA-  a drámai szituáció a két főszereplő által képviselt értékek összecsapásában bontakozik ki

KÖZÉPPONTOS DRÁMA- viszonyváltása olyan drámai középpont köré szerveződik, ami a drámavilágon belül mindenkire rákényszeríti a hozzá való viszonyulást. A drámai középpont lehet egy eszme, de lehet szereplő is. Ha szereplő az, akkor ő mindig passzív és a drámai cselekmény előrehaladását nem a tettváltás, hanem a középponthoz való viszonyok jellege, minősége, változása adja

KONNOTATÍV JELENTÉS- a szövegben elnyert teljes, mögöttes jelentés

LÍRAI KÖZLÉSFORMÁK-  

-     megszólításos

-       monológ-és dialógvers

-       önmegszólító vers

-       vallomásos vers

-       létvers

METAFORIKUS ELBESZÉLÉS- olyan formaelv, amely felszámolja az elbeszélés folyamatosságát, töredékesebb prózavilágot hoz létre. Az ok-okozati összefüggésrend helyett ismétlésen, azonosításon vagy utaláson alapuló szövegszervező eljárásokat helyez előtérbe. A történet visszaszorul, az elbeszélés módjának, mikéntjének (diszkurzivitás) szerepe kerül előtérbe. Nyílt forma, melyben az idősíkok keverése, a térbeli viszonyok átformálása révén metaforikus jelentések képződnek

METONIMIKUS ELBESZÉLÉS- oksági meghatározottságú történetmondó formaelv, amely a fikció világát valószerűnek láttatja, a valósághoz hasonló módon beszéli el. Zárt forma

PÉLDÁZAT- olyan történet, mely önmagán túlmutató jelentést, erkölcsi tanulságot képvisel. Egy állítást vagy tényt egy konkrét egyedi eset közvetítésével világít meg

PIKARESZK- az a regényműfaj, amelynek lazán, láncszerűen összekapcsolódó eseményeit a kezdő-és végpont fogja keretszerűen egybe

A REGÉNY POÉTIKAI JELLEGZETESSÉGEI:               

-       megformáltság

-       szövegszervezési eljárások

-       alkotástechnikai konvenciók

-       regényvilág és elbeszélő viszonya nézőpont

-       előadásmód

SZABAD FÜGGŐ BESZÉD- az egyenes és a függő beszéd sajátosságait egyesíti. Harmadik személyű közlés, mégis a szereplő belső világát tárja fel. Átképzeléses forma. példák:

      Egyenes beszéd: Így szólt: – Valóban arra kényszerültem?

      Függő beszéd: Azt kérdezte magától, valóban arra kényszerült-e.

     Szabad függő beszéd: Valóban arra kényszerült ő?

SZINKRETIZMUS- egymástól idegen vagy eltérő kulturális elemek egyesítése

TÉZISREGÉNY- egy alapvető erkölcsi elv, tanítás helyességéről vagy helytelenségéről győződik meg hőse. Nevelő célzatú, kidolgozatlan jellemeket szerepeltető alkotás

TOPOSZ- közismert, különböző korokon átívelő kép, írói/költői közhely 

TÖBBSÍKÚSÁG- 

lírában:

-    az ábrázolás és reflexió síkja

-       az ábrázolás és megszólítás síkja

-       jelen és múlt

-       lírai és epikus előadás

 epikában  : 

-       cselekményszálak

-       belső monológ

-       több életsors

               drámában: kötelező módon: egyik sík a színpadon látható, a másik dialógusokból, a kórus vagy a narrátor szövegéből jön létre

a TÖRTÉNET SÍKJA- bizonyos tér-és idődimenzióban valósul meg (idő-és térszerkezet), szereplők cselekvései által bontakozik ki – tulajdonságaikat egymáshoz való viszonyuk és a történetben betöltött szerepük alapján érzékeljük. Folyamata lehet lineáris vagy töredezett

TRAVESZTIA- a paródiával rokon komikus műfaj, az eredeti művet, témát torzítva, szándékosan rontott formában adja elő. Így a tartalom és a forma széttartása nevetséges hatást kelt

------